Keresés
Mostanaban
Forrás (2017-06-19)
Forrás: Vár-forrás (Vértes). Vízhozam : 2.15 l/perc, Hôm.: 11.5 C
Forrás (2017-06-19)
Forrás: Csák-forrás (Vértes). Vízhozam : nincs adat, Hôm.: 10.6 C
Forrás (2017-05-15)
Forrás: Magda forrás (Visegrádi-hegység). Vízhozam : 0 l/perc, Hôm.: nincs adat C
Forrás (2017-05-15)
Forrás: Sztaravoda forrás (Visegrádi-hegység). Vízhozam : 60.4 l/perc, Hôm.: 11.1 C
Forrás (2017-05-11)
Forrás: Hidegkúti-forrás (Mecsek). Vízhozam : 0 l/perc, Hôm.: nincs adat C
Forrás (2017-04-30)
Forrás: Bodzás-forrás (Karancs-Medves). Vízhozam : 5.26 l/perc, Hôm.: 9.1 C
Három forrás útja a Pilisben (2017-04-30)
Egy tél végi borongós napon rövid kirándulással teljesítettük a Három forrás útja a Pilisben túramozgalmat.
Parádfürdő kirándulás (2017-04-16)
Esős kirándulás a Mátrában, ahol szinte semmi emelkedő sem volt.
Új földgyorsítótár (2017-03-18)
GCMF10: Mátrai források - A források útja (Mátra)
Új földgyorsítótár (2017-03-18)
GCKSKO: Kiskő (Mátra)
További történések
Túráink közül
Papi Pipa (2004-09-18)

Hoher Riffler

Vissza

Időpont: 2016-08-04
Indulás: 08:00 Schlegeisspeicher
Érkezés: 19:00 Schlegeisspeicher
Résztvevők: feherbjuhikrichardszabola

A túra hossza 18 km
Útvonal Schlegeisspeicher -> Olperrhütte -> Hoher Riffle ->Friesenbergaus -> Schlegeisspeicher
Szintkülönbség 1400 m
Helyszín Osztrák Alpok
Legmagasabb tengerszint feletti magasság Hoher Riffler - 3231 m

Napos - gomolyfelhős. A felhőalap végig felettünk volt, csapadék nem esett.


Európa idôjárása
Magyarázat a térképhez

Idén Tirolba látogattunk el egy háromnapos hegymászó túrára. Mivel az időjárási helyzet előzetes elemzése arra a következtetésre juttatott bennünket, hogy a 3 napból egy, nevezetesen a középső eléggé szarnak ígérkezik, az első napra tartogattuk a nehezebb és magasabb túrát. És milyen jól tettük, hiszen ami lent a völgyben eső volt, az 3000 felett valószínűleg színtiszta hóban jött le. Amúgy legalább 18 órán át esett.

A tó, mögötte a gleccservölgy
1800 m magasra mentünk fel autóval, tulajdonképpen a Zillertal völgy legtetejére. Az utolsó kilométereken fizetős volt az út, 12 eurót kellett kifizetni, hogy felmenjünk a tó partján lévő parkolóhoz. A tó inkább víztározó volt, egy gát gyűjtötte össze az olvadékvizeket. Remek időnk volt, sütött a nap, kósza felhőcskék vonulgattak, azonban az Alpok főgerince felett komolyabb gomolyok gyülekeztek már reggel. Jó, hogy nem oda mentünk, de igazából arrafelé már olyan csúcsok vannak, amik meghaladják a mi jelenlegi technikai és erőnléti felkészültségünket.

Rövid pihenő az itatónál
Panoráma az Olpererhüttétől
Összeszedelőzgettünk, és 8 órakor elindultunk. Nem a legrövidebb úton mentük fel a csúcsra, hanem kerültünk egy kicsit az Olpererhütte felé. Uncsi már ugyanarra fel- meg lejönni, és inkább az elején teszünk egy kis kerülőt, mert visszafelé nehezebben szánja rá magát az ember. Kanyargós ösvényen mentünk egyre feljebb, és mivel magasról indultunk, hamar kiértünk az erdő szintje fölé. Egyre feljebbről láttuk a víztározót, és a felette lévő U alakú völgyet. Életemben nem készítettem ennyi fényképet egy gátról, és a mögötte kialakult tóról. Pláne felülről. Krichard és juhi előbb voltak, én megálltam, és megvártam szabolát. A hüttéhez egész gyorsan felértünk, ekkor már 2500 m felett jártunk. Mire odaértünk, a többiek meg is itták a szörpikéjüket, de nekem csak egy müzliszelet kellett. Izzadtunk, mint a lovak, szabola pólójából csavarni lehetett volna a vizet.

Út a hegyoldalban
Már csak 800 m szint volt hátra, de elég rafkós elosztásban. A következő házig szinte alig emelkedtünk, talán 100 m-t, és az olyan 5 km-re volt. Onnan a maradék 600 m szint 1 km-en belül következett a csúcsig. A Friesenberghausig köves úton mentünk, néha az út is eltűnt, és a köveken kellett egyensúlyozni. A térképen ezt már pöttyözött jellel jelölték, de egyáltalán nem volt vészes az út. Annyit számítottak a kövek, hogy nem lehetett olyan gyorsan haladni, mintha mondjuk a Pilisben túrázik az ember egy normál hegyoldalban. A következő házig a 2 órás utat, ami a táblákon volt, azért túlzásnak éreztük, és valóban az is volt.

Sok-sok szikla, jelzésekkel
Sokszor keltünk át patakokon, valamikor hídon, máskor sziklákon. Olyan is volt, hogy hallottuk a zubogást, de magát a vízfolyást nem láttuk, mert teljesen elborították a kövek. Furcsa volt, hogy a zubogók mellett olyan hangzavar volt, hogy nehezen értettük egymás szavát is, de ha egy kisebb gerinc után eltávolodtunk tőlük, akkor egyik pillanatról a másikra szinte néma csend lett. Így kanyarogtunk a hegyoldalban, amikor megláttuk a házat, de messze alattunk. Szerencsére észrevettük, hogy nem kell elmenni odáig, így nem vesztettünk 100 m-t, bár egy kicsit hosszabb lett a túra. Egy völgyben körbementünk szintben a ház felett, ahol már hófoltokkal is találkoztunk. Előtte tartottunk egy pihenőt, ahol nézegettük a terepet, de nagyon nem látszódott, hogy merre mehet ez az út. De odaérve már lehetett látni, hogy nem vészes. Ami távolról omladékos kavicsoknak tűnt, az odaérve stabil sziklatömb lett, és a hófoltok sem a meredek hegyoldalakon voltak, hanem a vízszintes részeken, ahol télen össze tudott gyűlni, és így nyáron később olvad el.

Átkelés a hófolton
Kőhalmaz, alatta tóval
A Hoher Riffler alatt tartottunk még egy hosszabb pihenőt, de ekkor még nem sejtettük, hogy mindenkinek ez lesz az eddigi mászások közül a legfárasztóbb. A tábla szerint 2,5 óra járásra volt onnan a csúcs. Elindult az út felfelé, először kanyargott, majd előbb rövidebb, később hosszabb távolságokra eltűnt az út, végül csak a kövek és sziklák maradtak, ezeken kellett kapaszkodni, egyensúlyozni. Méreteloszlásuk a féltéglától a kisbusz nagyságúig terjedt, előbbiekre rá lehetett lépni, csak nem lehetett tudni, hogy mennyire stabilak, utóbbiakat inkább megkerülni volt célszerű. A jelzések követhetőek voltak, messziről virítottak a piros csíkok a sziklákon, út híján jelzésről jelzésre haladtunk.

Víztározó
A sorrend nem változott, juhi volt legelöl, őt követte krichard kissé távolabb, mi ketten szabolával a végére maradtunk. Szabola jobban le volt maradva, de 3000 körül megálltam, mert kellett egy hosszabb szünet. Ekkor raktam félre a botomat, mert már zavart, könnyebb volt kézzel fogni a sziklákat, mint botozni. Persze megjelöltem GPS-en a helyet, hogy a lefelé úton is meglegyen. Enni nem bírtam, csak egy gyümölcsszeletet toltam le a torkomon, hogy legyen valami energia. Ekkor utolért szabola, és már együtt mentünk, de már őneki kellett rám várnia. Nagyjából egyenletesen emelkedtünk, de egy-egy helyen meredekebb részek is voltak. Legszívesebben megálltam volna minden lépés után, de ekkor soha nem értünk volna fel. Inkább számoltam a jelzéseket, és minden 5. vagy 10. után tartottam 1 perc pihenőt, amikor kifújtam magam. Úgy éreztem, hogy hiányzott az oxigén, de a lábam is begörcsölt, ami még soha nem fordult elő, és a térdemet is bevertem egy sziklába. De ezek ellenére nem voltam teljesen kinyúlva, 50-80 m szintemelkedés után megálltam fél-fél percekre, ez alatt össze tudtam magam szedni a következő szakaszra. Egyáltalán nem gondolkodtam olyanon, hogy feladjam-e. Az utolsó hosszabb pihenőt 60 m-rel a csúcs alatt tartottuk, innen már tényleg csak 20 emeletet kellett megmászni. A kereszt is már látszódott, pont odanéztem, amikor krichard megérkezett.

Látkép a csúcs alól
Az utolsó hófolt
Aztán egyszer csak mi is felértünk szabolával. A felhők szinte karnyújtásnyira voltak, de összességében jobb volt az idő, mint amikor elindultunk. Az olasz-osztrák határt jelentő nagy gerinc felett is feljebb húzódtak a gomolyok, teljesen jó volt a látás. Nyugatra ment fel egy kisebb csúcsra libegő az északi oldalról. Kissé távolabb az Olperer, még 200 m-rel fölénk magasodott, de az innen nézve is sokkal durvábbnak nézett ki. Az északi oldalán pedig a Hintertux-i gleccser maradványai, a síliftek természetesen most nem működtek.

Csúcsfotó
Panoráma az Olperer felé
Csúcsfotó, kis zabálás, mérlegállás, átöltözés és hasonló dolgok elvégzése után indultunk lefelé. Azt éreztem mászás közben, hogy a lefelé út is hasonló tempóban fog zajlani, legfeljebb annyi különbséggel, hogy nem kell annyiszor megállni megvárni, hogy a tüdőm is utolérjen. Természetesen megint mi voltunk az utolsók a hegyen. Felfelé menet jöttek szembe emberek, de utánunk csak egyvalaki jött. Egy kutyával. De ők visszafordultak, amikor elkezdődött nagyon meredek és nagyon sziklás lenni a terep. Vágánnyal én sem jöttem volna ide fel. A víz lett most hiánycikk, négyünknek jó ha 1 liter maradt a lefelé útra. Szerencsére egy olvadó hófolt alá bele tudtam erőlteti a palackomat annyira, hogy fél liter jó hideg víz összegyűlt benne, ez elég is volt. Főleg úgy, hogy a Friesenberghaus-ban ittunk fél liter kólát vagy almdudlert.

Friesenberghaus
A dudlerezés mellett krichard evett egy levest, de nem nagyon ücsörögtünk, mert a nap eltűnt már a hegyek mögött, és kezdett hideg lenni. A háztól már normális volt a terep. Volt út, voltak növények (igaz, csak füvek), tehéncsordán is keresztülmentünk. Este 5-kor indultunk, és 7-re értünk le a parkolóba. Egyszer ültem le egy kőre, mert krichard előrement kábelezni, de mire végzett szabola és juhi is beért minket. Még egy forrást is láttunk, ahol végre jól leittuk magunkat.

Híd a vízesés felett
Egyre több patak lett megint, de itt már nem mertünk belőlük inni, ezért is jött jókor a forrás. Aztán egy kis meglepetés jött, mert a térképen tök egyenes út elkezdett kanyarogni a törpefenyők között. Felettük látszódott, hogy azért az a nagy gát egyre közelebb jön, de a legeslegvégén még egy vízesés felett lévő hídon is át kellett kelni. Na azért nem volt Niagara, de ha fél méterrel magasabb lett volna a vízállás, akkor kellemetlen lett volna átkelni azon a kis szaron. És ha nem tudtunk volna átkelni, akkor az ++ nagyon sok kilométer kerülőt jelentett volna, ami miatt nem lett volna felhőtlen az örömöm.

De szerencsére most nem volt magasan a víz, és ha kicsit (igazából eléggé) el is fáradtunk, a seggünket a földhöz verhettük volna, olyan jó időt fogtunk ki, és újra sikerült 3000-es hegyre feljutni anélkül, hogy helikopterrel jöttünk volna le róla.
feherb