Csúcsrajárás
túramozgalom az
Első Magyar Dendeócse Társaság
szervezésében
|
|
A saját túra szervezése után úgy gondoltuk, elindítunk egy túramozgalmat is. A Csúcsrajárás
mozgalom, annyiban tér el a legtöbb túramozgalomtól, hogy nem az ország egy tájegységében kell felkeresni az előre
megadott pontokat, helyeket, hanem az ország egész területén. Éppen ezért a mozgalom sikeres teljesítéséhez elég
sokat kell barangolni az országban. De pont ez a célunk, aki ezt a mozgalmat választja, az ne csak az ország egy
részén, hanem Magyarország területén található legtöbb dimbes-dombos, hegyes tájegységét felkeresse. És valljuk be
ez nem kis feladat...
A mozgalom során Magyarország bizonyos tájegységeinek legmagasabb pontjait kell felkeresni. Emellett még pár jellegzetesebb hegycsúcsot (Nagy-Gete, Kopasz-hegy, Kab-hegy, Badacsony) is belevettünk a listába:
összesen 30 pontot kell felkutatni.
Minden csúcson egy kérdésre kell választ adni, amivel a túrázó igazolja, hogy ott járt a helyszínen. Ezek a kérdések a
hegycsúcs illetve a pont környezetében található dolgokra (kilátó, csúcskő, stb) vonatkoznak. Lehetôség van arra, hogy a túrázó
fényképpel igazolja, hogy ott járt a csúcson, ebben az esetben a túrázó is szerepeljen a fotón. A mozgalmat két fokozatban
lehet teljesíteni, az alap fokozat eléréséhez a listában található, 500 tszf. magasságnál nagyobb hegycsúcsokat kell
felkeresni (összesen 18 csúcs), a kiemelt fokozathoz pedig az összes, a listában felsorolt csúcsot. Az alap fokozat
elérése után természetesen a kiemelt fokozat is teljesíthető a hiányzó csúcsok felkeresésével.
A letölthető tájékoztatón szerepelnek a csúcsokra vonatkozó főbb információk és a kérdések, de a teljesítést nem
az adatlap postai úton való visszaküldésével kell igazolni, hanem itt a honlapon kell beküldeni a kérdésekre a
választ (Teljesítés bejelentése pont).
Aki korábbról tudja már a kérdésre a választ, az nyugodtan felhasználhatja.
A túramozgalommal kapcsolatos kérdéseket az emdt kukacbetű dendeocse.hu emailcímre várjuk.
A túramozgalmat teljesítők hozzájárulnak ahhoz, hogy nevük
szerepeljen az EMDT honlapján a teljesítők névsorában és a mozgalomra vonatkozó adataikat (hány nap alatt teljesített,
kor, nem, stb) az EMDT statisztikai célokra felhasználja.
Általános információk a mozgalomról
| A túramozgalom neve: | Csúcsrajárás |
| Felkeresendő csúcsok száma(alap fokozat): | 18 |
| Felkeresendő csúcsok száma(kiemelt fokozat): | 30 |
| Szintidő: | A túramozgalomnak nincs időbeli korlátja |
| Díjazás: | Az alap fokozat teljesítői kitűzőt, a
kiemelt fokozat teljesítői kitűzőt és a mozgalom emblémájával hímzett polót kapnak |
| Részvételi díj: | 500 Ft/alapfokozat és 1000 Ft/kiemelt
fokozat. A részvételi díjat természetesen elég a teljesítés bejelentésekor befizetni. |
| Tájékoztató: | Innen letölthető
(2012.01.24 - v1.2) |
| Egyéb: | Az EMDT a weboldalon korlátozott méretű helyet tud biztosítani azoknak a túrázóknak, akik szeretnének képeket és/vagy élménybeszámolót feltölteni a túramozgalommal kapcsolatban. |
A teljesítésért járó díjazás
| Az alap fokozat teljesítésért járó kitűző |
A kiemelt fokozat teljesítésért járó kitűző |
 |
 |
Teljesítés bejelentése
Ezt csak akkor kell kitölteni, ha megvan minden kérdésre a válasz
Alap fokozat - bejelentő űrlap
Kiemelt fokozat - bejelentő űrlap
A túramozgalom felkeresendő csúcsai
| A lenti listában találhatóak a felkeresendő csúcsok, a kiemelt fokozathoz tartozó pontok
kékkel vannak jelezve |
- A csúcsra jelzett turistút vezet fel
- A csúcson geodéziai torony található
- A csúcson kilátóhely, és/vagy kiépített kilátó van
- A csúcs autóval megközelíthető
- A csúcs távolsági busszal megközelíhető
- A csúcson található kilátóba belépődíjat kell fizetni
|
|
|
|
Badacsony
(Balaton-felvidék)
Koordináták: N46 48.191 , E17 29.779
Tszf. magasság: 437 méter
|
|
|
|
Boncsos-tető
(Balaton-felvidék)
Koordináták: N46 54.919 , E17 34.659
Tszf. magasság: 447 méter
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Hollófészek
(Zselic)
Koordináták: N46 10.941 , E17 59.702
Tszf. magasság: 358 méter
|
|
|
|
|
|
Istállós-kő
(Bükk)
Koordináták: N48 04.158 , E20 25.791
Tszf. magasság: 958 méter
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Magas-bérc
(Soproni-hegység)
Koordináták: N47 39.117 , E16 27.849
Tszf. magasság: 557 méter
|
|
|
|
|
|
Meleg-hegy
(Velencei-hegység)
Koordináták: N47 15.535 , E18 35.787
Tszf. magasság: 352 méter
|
|
|
|
Nagy-Csákány
(Vértes)
Koordináták: N47 30.040 , E18 27.767
Tszf. magasság: 487 méter
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Purga
(Cserhát)
Koordináták: N47 57.438 , E19 38.621
Tszf. magasság: 575 méter
|
|
|
|
|
|
Várdomb
(Zalai-dombság)
Koordináták: N46 32.207 , E16 52.943
Tszf. magasság: 332 méter
|
|
|
|
|
|
Ökör-hegy
(Heves-Borsodi-dombság)
Koordináták: N48 06.845 , E20 10.108
Tszf. magasság: 541 méter
|
|
|
A csúcsok térképen
Kérdések a túramozgalommal kapcsolatban (Ha olyan kérdés érkezik, amely a mozgalomban résztvevôket érintheti, akkor azokat ide ki fogjuk írni a válaszokkal együtt, magyarán folyamatosan aktualizáljuk ezt a részt!)
| K: Szeretnék érdeklôdni, hogy a túramozgalomban a korábban
sikeresen teljesített
teljesítménytúrákat az adott csúcs igazolására el tudjátok-e fogadni? Hogy az adott csúcson jártam, azt a teljesíménytúra oklevelek
minden kétséget kizáróan bizonyítják, a túra útvonala szintén egyszerűen ellenôrizhetô, tehát az adott csúcs meglátogatása ezek
alapján elég egyértelmű. |
| V: Megbeszéltük a dolgot, elfogadjuk teljesítésnek azokat a csúcsokat is, ahol már voltál,
de természetes
módon nem fényképeztél le azokat a marhaságokat, amik a kérdésekben szerepelnek. Majd, ha a teljesítéskor kitöltöd a
bejelentôlapot a honlapon, akkor azoknál a hegyeknél, amelyeket korábban, teljesítménytúrák alkalmával felkerestél,
az igazolni kívánt "okmány"-ról készült fényképet töltsd majd fel. |
| K:A Pilis-tetônél a geodéziai torony bejáratától bal oldalára írt zöld szám a kérdés. De honnan nézve bal oldal? |
| V:Ha szembeállunk a torony bejáratával, onnét nézve bal oldal |
| K:A honlapon a Keszthelyi-hegység legmagasabb pontja neve helyén " ?" -et találok. Ez a Köves-tető? Nincs GPS-em. |
V:![]() Nos, a Köves-tető van feltűntetve, mint legmagasabb pont a térképeken, de ha megnézzük a
turistatérképet, illetve a katonai térképeket, látszik, hogy van egy pont, ami ennél pár méterrel magasabb, és a Köves-tetőtől északra van.
A mellékelt térképen a Köves-tető ott van, ahol az Excel ablak jobb felső sarka van (sajnos itt a gépen nem találtam képszerkesztő
programot). Ettől észak-északkeletre, ahol a P+ jelzés nagyjából észak-déli irányba halad keresztülmegy egy olyan területen, ami itt a
térképen vastagabb szintvonallal van megjelölve. Na, ott van az a rész, ami magasabb, mint a Kövestető, az ominózus vadászles pedig e
mellett a P+ jelzés mellett található.
|
| K:A Nagy-Csákányra milyen irányból ajánljátok a
csúcstámadást? A Mária-szakadék felett, a műútelágazás jó kiindulópontnak látszik, mert
már egészen fent van az ember (400 m körül talán), de a terep / növényzet alkalmas-e iránymenetre? Ezen kívül másik lehetőség:
Körtvélyes felől több szekérút is átköt, az sem lehet rossz. |
V:![]()
A Nagy-Csákányt a mellékletben lévő útvonalon közelítettük meg. Az OKT és az 1-es út kereszteződésétől indultunk (Birka-csárda),
a kép jobb felső sarkában a kék vonal az 1-es út. Az iránymenetet nem javasolnám. Vannak meredek részek, és sűrű az aljnövényzet.
|
| K:Olvastam a honlapon, hogy Boncsos-tetőt
Szentbékkálla felől másztátok. Egy márciusi rendezvény kapcsán nálunk Monostorapáti merült fel, mint kiindulópont, légvonalban a távolság
alig 2 km. Van tapasztalatotok, hogy küzdelmes-e onnét mászni? Szintvonalak alapján egyértelmű az irány, de az aljnövényzet megtréfálhat
esetleg. |
| V:A Boncsos-tetőre Monostorapáti felől mentem fel, amikor először voltam ott, és kitaláltam a kérdést.
Az tény, hogy a hegy északi oldala meredekebb, de nem vészes. Sokkal több erdei út van, mint ami a térképen rajta van, nem feltétlenül kell
az aljnövényzetben mászkálni. Elég, ha az elágazásban mindig azt az utat választod, ami felfelé tart. |
| K:A "Keszthelyi-hg legmagasabb pontja" a leírás
alapján a P+ jelzés mentén található, ami egyébként a Lepke 40 (illetve jogelődje, a "Vasas Nagy 8-as") túra útvonalán fekszik. Kérdés,
hogy a magasleses infót muszáj-e levadászni, avagy a régebbi Lepke (avagy Vasas Nagy 8-as) teljesítést elfogadjátok. Ha nem, márciusban
irány a Lepke 40 sasszemmel :-) |
| V:Mivel a Lepke (Vasas nagy 8-as) elmegy a kérdésben szereplő helyen a Keszthelyi-hegységben,
azt elfogadjuk. |
A túramozgalom statisztikája
A teljesítők
|