Hollókõ-Mátraverebély

Hát eljött végre az a nap is, ami után nem lesz több kéktúra leirás. Majdnem napra pontosan 121 hónappal ezelõtt kezdtük el a vándorlást Sümegen. Szabola és juhi kísértek el a nagy napra. Idén mindenképpen meg akartam csinálni, és ezen a napon csak akkor nem indultam volna el, ha brutálisan szar idõ lett volna. Nem volt túlságosan jó idõ, de ez még elment.

Hollókõn lementem pecsételni a Tourinform irodába, és rögtön el is indultunk. De mindjárt el is tévedtünk. A kéktúra atlaszhoz képest máshol megy a jelzés, én meg csak a térképet néztem. Szerencsére szabola volt itt a Cserhát 30 teljesítménytúrán, és emlékezett, hogy melyik út visz Felsõtold felé, de eltelt egy kis idõ, amíg rájött, merre is kell menni. Majdnem felmentünk egészen a várig, de még elõtte elfordultunk Felsõtold irányába. Sokat esett mostanában, és most is lógótt az esõ lába, ezért sáros volt az út. A többiek megleptek egy üveg pezsgõvel, amit rögtön meg is ittunk. Elõre ittunk a medve bõrére, de mivel vezettem, jobb volt most túlesni rajta.

Ligetes rész következett, tehenek között is át kellett menni. A kezdeti nehézségek után elég gyorsan haladtunk. És még gyorsabban mentünk, amikor Felsõtoldnál kiértünk a mûútra, mert itt már nem volt sár. Rákapcsoltunk, és 45 perc alatt el is értük a 4 km-re lévõ Bableves csárdát. Kicsit tartottam tõle, hogy a sok aszfalt miatt fájni kezd a talpam, de semmi ilyesmi nem történt. A cipõm viszont már kezd komolyan szétesni. A csárdában meghívtam a többieket bablevesre. Nagyon finom volt, és jól is esett a komolyabb emelkedõk elõtt.

Még egy kilométeres aszfaltút jött az emelkedõ elõtt, ahol elég nagy volt a forgalom. Sokszor a kökénybokrok az úttestig értek, figyelni kellett a kanyarokban, nem lehetett csak úgy csatangolni össze-vissza az úton. Felmentünk a Tepke-gerincre, ahol végigmentünk az összes hegyen. Illetve az utolsóra, a Köves-bércre nem teljesen. A legelsõ a Tepke volt, ahol egy kilátó is áll. Fém, magasan a fák fölé nyúlik, zivataros idõben nem ajánlott. Most csak a szél fújt odafent, kicsit himbálózott is. A kilátó szuper helyen van, ha nem lenne, ki kellene oda találni. Fantasztikus a Mátra látványa, alattunk a Zagyva völgye, a távolban a Bükk, illetve a Börzsöny. A Salgó nem látszik, mert a Pugga eltakarja. Ahogy mi mondtuk akkor ott: ****jó helyen van a kilátó, ****jó a kilátás, ****messze el lehet látni. A kilátó annyira kimagaslik a fák fölé, hogy lent a 21-es útról is felismerhetõ.

Panoráma a Tepkérõl a Mátra felé

Errefelé abszolút nem volt sár, viszont elkezdett csöpögni az esõ. Mivel erdõben voltunk, ez nem volt különösképpen zavaró. Nagybárkány elõtt aztán rákezdte, de szerencsénk volt, mert amikor kiértünk az erdõbõl, ismét elállt. A falu egy szûk völgyben helyezkedik el, magas dombokkal körülvéve. A domboldalakon nincs semmi: se erdõ, se szántó. Egy ilyen meredek, és sáros dombot kellett megmászni, hogy átjussunk a szomszéd faluba, Sámsonházára. Újra eleredt az esõ, és inkább felvettem a poncsót. A térképet beraktam szabola hátizsákjába, ott könnyen hozzáférek.

Sámsonházán van egy geológiai feltárás. Én nem értek a kövekhez, csak azt tudom elmondani róla, hogy laikusként is jól néz ki a falu szélén a sziklás hegyoldal. Nem akar elállni az esõ, juhi egyre fárad. Már elõzõ nap is mondta, hogy fáj a térde, hozott túrabotot, hogy könnyebb legyen neki. A Szálláska-völgyön mentünk felfelé, néha össze-vissza csúszkálva. Atis hátul néha káromkodott. A völgy után egy szadi emelkedõ következett, a legmagasabb ponton pedig ott volt a kék négyzet elágazás, ami Szentkútra visz. Innen már csak 3 km a cél. Tíz évvel ezelõtt ugyanez még 1100 km távolságra volt.

Nem is érdekelt már semmi. Se az esõ, se az, hogy csúszkálok az emlekedõn, és izzadok a poncsó alatt, mint egy ló. Úgy néz ki, hogy a kinézett vonatot is el fogjuk érni. Egyáltalán nem éreztem fáradtságot. Lassan kiértünk az erdõbõl, és egy tisztább helyen feltûnt alattunk Mátraverebély. Aztán egy cserjésen kellett keresztülvágni csaknem kilométer hosszan. A fû és az ágak vizesek voltak az esõtõl, a cipõm be is ázott, de a nadrágom is, ami alul kilógótt a poncsó alól.

A faluszéli telepen is átjutottunk, szabola fosott kicsit, mert ha nincs kerítés, a kutyák ki tudnak jönni az utcára. De ilyen nem volt, a kutyák meg voltak kötve, csak egy kiccsávó szólt be ki tudja miért. Ez meg lepergett rólunk. A falu vasútállomása borzalmas. Csak a falak maradtak az épületbõl, az meg kívül-belül teljesen össze van firkálva. Sikerült a legótvarabb helyen befejezni a túrát.