Bakonyi Barangolás 45

Nem sok jóval kecsegtetett az idõjárás, hiszen végig borult, csapadékos idõre számítottam. Aztán az elõrejelzés borult, szerencsére. Odafelé a kocsiban elkapott egy rövid zápor, és a csapadéknak arra a napra ennyi is volt. Sõt, a nap végére még a nap is kisütött.

Pontban nyolckor indultunk Zircbõl, átmentünk a buszmegálló melletti parkon, ahol lefotóztam a 0. kilométerkövet most már digitális formában is megvan. Zirc Magyarország legmagasabban fekvõ városa, de a belvárosból így is felfelé indultunk el. A városból kiérve kis ösvényeken kanyarogtunk, az erdõ inkább a Balaton-felvidéket idézte, mint a Bakony nagy erdõségeit. Volt pár cseles kanyar, de jók voltak a jelzések, nem tévesztettük el az utat. Nemsokkal az elsõ ellenõrzõ pont elõtt, a Zoltay-forrásnál tértünk be egy nagyobb, olyan igazi bakonyos erdõbe. A forrást természetesen megmértük.

A Nagy-Som-hegy oldalában mentünk el, az erdõ szélén. Csak késõbb vettük észre, hogy a kijelölt turistaút velünk párhuzamosan, az erdõben kanyarog. Betértünk hát az erdõbe. Rövidesen megjenet melletünk a Zirc-Bakonybél országút, de aszfalton csak annyit kellett menni, amíg átmentünk rajta. Itt nehéz volt követni a jeleket, csak toronyiránt mentünk a mezõn, majd megérkeztünk a Szurdokhoz, a második pontra. Itt vette észre Bea, hogy a túrabotja kilyukasztotta az izomkrémet (valami fehér, nem túl jó szagú krém), és az összekente a táskája belsejét. Szerencsére a vacsorája nem lett krémes. Miután kimostuk a táskáját, én pedig túléltem, hogy rámzuhant a pontõröket védõ ponyvát tartó fahasáb, belevetettük magunkat a szurdokba. Ez olyasmi, mint ami Pilisszentkereszt mellett van, csak nem olyan látogatott, távol van midnentõl, ennélfogva teherautógumik és akkumulátorok sincsenek benne. Néhol a patakmederben kellett menni.

Innen kiérve volt némi tanácstalanság, de megtaláltuk a helyes utat. Több, kisebb hegyet hágtunk meg, majd a másik oldalon elõbukkanva az erdõbõl megpillantottuk a Kõris-hegyet, illetve a rajta lévõ radarállomás fehér kupoláját. De most még nem arra mentünk, hanem pont ellenkezõ irányba, a Szentkút felé, majd pontban délben befutottunk Bakonybélbe. Kis szünet következett kolbászzabálással és teaivással.

A Gerence-patak völgyében mentünk felfelé egy pihenõig. Viszonylag laza út volt, ösvényünk a patak mellett kanyargott, hol lement a partra, hol kicsit feljebb a hegyoldalba. Az igazán meredek rész csak most jött: fel kellett menni a Kõris-hegyre. Elsõre az Odvaskõ-barlangoz vezetõ lépcsõkön robogtunk fel. Bea elõl, én mögötte. Már azt hittem, hogy kiköpöm a tüdõmet, õ meg csak rohant felfelé. A barlanghoz érve azért kiderült, hogy neki is durvák voltak a lépcsõk. Viszont elfelejtette megszámolni õket!

A lépcsõsoron rövid idõ alatt 100 m-t gyûrtünk le. Egy kicsit lazíthattunk, mert lazult a terep, majd lassan ismét átment emelkedõbe, ami viszont már a csúcsig tartott. Többször kereszteztük a villanyvezeték nyíladékát, minden alkalommal láthattuk a hegytetõn álló óriási, fehér golflabdát, és mindig egyre közelebbrõl. A csúcson kicsit kilátóztunk. Most voltam itt életemben harmadszor, de normális kilátásban még nem volt részem. Most is párás volt a levegõ.

A hegy aljában lévõ Bödön-kútnál volt a frissítõpont. Pont jókor. A kút nem volt valami bizalomgerjesztõ: egy kútgyûrû, benne poshadt víz, nem túl kellemes illat a környezetében. Ebbõl tehát nem ittunk. Viszont a zsíroskenyértõl erõre kapva folytattuk utunkat, amit majdnem el is tésveztettünk, de még idejében, 15 másodperc elteltével korrigáltunk is.

Szépalmapusztán kaptunk egy szép almát, miután átkeltünk a lovas szálloda kertjén. Nem gondoltam volna, de a túra legkellemetlenebb része következett. Elõször is, egy erdei nyíladékban mentünk egyenesen felfelé. Nem volt meredek, de hosszú volt, és nagyon kellemetlenül emelkedett. Majd egy brutális lejtõ zaklatta Bea térde kalácsát, a végén meg aszfaltút jött, abból is vagy 5-6 km. De Páliháláson már arra gondoltunk, hogy a következõ emelkedõ - ami majd Tündérmajorba vezet fel - lesz az utolsó. Innen már a város temploma is látszódott, és világosan lehetett látni, hogy jóval magasabban vagyink, mint a torony magassága. Kezdett sötétedni, amikor beértünk a célba, ha az 55-ösre mentünk volna, ahogy elsõre terveztük, talán a lámpa is kellett volna. De ez a 45 most elég volt, különben is Beának ez is rekord volt ismét.