NaHát 35

Már nagyon szerettem volna elmenni egy igazi teljesítménytúrára, hiszen majdnem két hónapja voltam, ha nem vesszük figyelembe a múlt heti Iluska túrát. Csak ketten mentünk, más nem ért rá. 7-9-ig lehetett indulni, mi nyolckor parkoltunk le és tíz perccel késõbb már indultunk is. Az 50-es táv hosszú lett volna és még délután szerettünk volna hazatérni, a 20-as meg túl rövid. Szerencsére remek õszi idõ kerekedett erre a napra, egy árva felhõvel sem találkoztunk, de mivel már javában az õszben jártunk, így baromi meleg sem volt.

A túra elsõ szakasza a Hegyes-tetõre vitt fel, már elõre örültünk milyen jó kilátás lesz ilyen tiszta idõben. A túra szintemelkedésének a nagy részét ezen a pár kilométeres szakaszon küzdöttük le hiszen több mint 300 méterrel volt magasabban a kõkilátó, mint a nagymarosi rajt. Hamar kiértünk a faluból és nemsokára már a fák között caplattunk felfelé. Egész jó tempót mentünk, de azért a dolgozó hangya feeling megvolt: elõttünk és mögöttünk is túrázók. Jó sokan nevezhettek az összesen 5 hosszon megrendezett túrán, még a 95 km-esen is majdnem 50-en indultak.

A nap sütött, kezdett meleg lenni és természetesen megint nem vettem le idejében a pulóveremet, úgyhogy nemsokára már mindenhol átizzadtam. Az egyszemélyes ösvényen, amely a dömösi kanyar fölé emelkedõ meredek hegyoldalban futott, nemigen volt lehetõség elõzésre, így a gyorsabban haladók is beletörõdtek sorsukba. Elõzni csak az elsõ ellenõrzõpontnál lehetett, amely az elsõ turistaút elágazásban volt. Innen már nem sokat kellett emelkednünk, nemsokára kiértünk a rétre és onnan pár száz méter múlva már fent is álltunk a toronynál. Természetesen felmentünk és körülnéztünk. Mivel a nap a visegrádi oldal felõl sütött, így annyira nem volt remek a kilátás, de azért pazar képet nyújtott a vár és az alatta elterülõ város.

Továbbmentünk, le a meredeken, majd az elsõ rét után a sárga sávra tértünk rá és egészen Zebegényig ezen mentünk. Kicsit kevesebb lett a túrázó, annak ellenére, hogy mind az 5 táv erre halad. Végig a sárga sávon gyalogoltunk elsõsorban lefelé és néhol nagyon remek kilátás nyílt a Maróti hegyekre illetve a Dunára. Hamarosan odaértünk a zebegényi kálváriához és megkaptuk a második pecsétet. Itt ismét összegyûlt a nép. Nem maradtunk sokáig, hanem egybõl mentünk tovább, le a Kálváriáról a faluba. Valami vígadalmat tartottak a községben, ha jól tudom tökfesztivált, csinadratta és mindenféle. Innen a zöld sávon haladtunk tovább kifelé a faluból nagyjából északi irányba. Hosszan meneteltünk a házak mellett, majd az üdülõk következtek. Utána már csak a fák maradtak, a patak és a túrázók.

Szintemelkedés nélkül haladtunk a patak mellett, amelyet többször kereszteztünk. Három, õszi kikericcsel elborított réten vágtunk át. Rengeteg kikericset láttunk a túrán, mindenfelé nyíltak, a réteken, az erdõben a zsombékok, sások között is. Olyan sokan voltak, mint nyáron a gyermekláncfû. Itt egy kicsit aztán benéztük az utat. De nemcsak mi, egy hatalmas csoport jött velünk szembe és mondták, hogy nemrég le kellett volna fordulni errõl az útról balra. Csordaszellem. Elõl ment valaki, a többiek vakon megbíztak benne és senki nem kételkedett a helyes irányban. Még én sem GPS-sel a zsebemben. Az itiner pedig jól írta le az elágazást, csak én nem értettem meg.

Vissza a jó útra, majd nemsokára elértünk a törökmezõi halastóhoz. Itt is volt egy ellenõrzõpont, sõt meleg tea és zsíroskenyér fogadott mindenkit. Amúgy a tó abszolút nem nagy , nem is értem mit akart fogni az a pár horgász ebben a kacsaúsztatóban. Lehet hogy vérharcsa él benne és mindenki arra pályázott. Ültünk kb 5-10 percet, majd indultunk tovább a tó partján a szalagokat követve. Nemsokára kereszteztünk egy murvás utat, majd egy rövidke emelkedõn felhágtunk az elõttünk magasodó dombra. Innen tovább mentünk egy másik murvás úton (vagy lehet hogy ugyanazon, nem tudom). Egy patakmederben ugrálgattunk egyik oldalról a másikra, majd ismét réteken keresztül vezetett az utunk. Hozzánkcsapódott két fiatal kamasz. Nem beszéltünk velük, csak jöttek utánunk. Ha megálltunk valamiért õk is megálltak, ha pisáltam megálltak, szerintem ha megállunk pecázni egy kicsit a kóspallagi tóban akkor is megvártak volna. Ragadtak ránk, mint a légypapírra. Talán k. szimpatikusak voltunk nekik. Engem kifejezetten zavart a dolog.

Nemsokára Kóspallagra értünk. Itt vált szét a 35 és az 50-es táv. Mi lementünk a mûúton az elágazásig, ahol újabb ellenõrzõponttal találkoztunk. Vettünk egy almát majd indultunk tovább. Itt benéztem a dolgot, még a pontõr is utánunk futott, hogy nem arra kell menni. Kicsit zavart az egyedi megoldással kialakított itiner. Nem volt külön útmutató az 5 távhoz, hanem egyetlen füzetecskében volt minden, méghozzá úgy hogy a leírásnál bal oldalt egy aprócska táblázat volt (felül a túrák hossza jelölte aiz oszlopokat ) és amelyik túrához nem tartozott a táblázat jobb felén lévõ leírás ott az adott rubrika be volt satírozva. És ez az ábrázolási módszer egy kicsit megzavarta elmémet.

Ismét a törökmezõi halastó volt a cél, de most más úton közelítettük meg. Kevés emelkedõvel tarkított pár kilométeres trappolás után értünk be ismét a halastóhoz. Ismét tea és ismét zsíroskenyér. Innen már csak kb 7 km maradt vissza. Neki is vágtunk. A hét órás teljesítés igazán reálisnak tánt. Itt aztán végképp benéztem az itinert és egy helyen rossz irányba fordultunk. Nem mentünk a kéken, hanem végig a pirosat követtük és egy parkolóban találkoztunk a zöld háromszöggel. Egy fickót követtünk, aki nagyon magabiztosan ment a piroson. Persze ez nem mentség az eltévedésre;) Jó sokáig bénáztunk mire eldöntöttük mi legyen. Elõször le akartunk menni végig a piroson Nagymarosra. Aztán megszólalt bennem egy vészharang: mi van ha elõre fel nem tüntetett pont van Köves-mezõn? Úgyhogy inkább a zöld háromszögön mentünk tovább, amely szintén a Köves-mezõre vitt bennünket. Itt is volt meredek emelkedõ és erõs lejtmenet, amit az itiner a másik útra írt. Szóval minden egál, a táv is kb ugyanolyan hosszú volt.

Ellenôrzôponttal végülis nem találkoztunk, de mindegy. Innen már csak le kellett sétálnunk a faluba és negyed négyre be is értünk a célba, azaz 7 óra 5 perc alatt nyomtuk le a távot. Nem rossz, nem rossz. Remek kis túra volt, amihez nagyban hozzájárult a remek idõ. Az ellátással sem volt semmi probléma, de az itinerhez kellett egy kis idõ míg megszoktuk.