Tanúhegyek nyomában 40

Az elsõ olyan túra, amelyrõl ketten is készítettünk leírást.

feherb:

Miután végigkáromkodtam a hetet az Excel makrók irása miatt, szabola meg otthon ápolta beteg csemetéjét, és ebbe csokizott bele, végre jó volt, hogy kimozdultunk egyet ezen a hétvégén. Az az igazság, hogy már évek óta el szerettünk volna jönni erre a túrára, csak mindig szar idõ volt, vagy a túra maradt el. Most milyen idõ volt? Ugyanúgy szar, de most leszartuk. Természetesen tudtam, hogy esni fog legalább délig, de korábbra gondoltam az esõ kezdetét. Az elején így volt egy száraz negyedóránk. Viszont ahogy átment a hidegfront fantasztikus kilátásban volt részünk a hegyek tetejérõl, különösen a Csobáncról.

Rögtön a legnagyobb tanúheggyel kezdtünk, felmentünk a Badacsonyra. Méghozzá hátulról közelítettük meg a Kõkapun keresztül. Ez két nagy bazaltoszlop, lent pedig bazaltkövek, amelyeket a vulkán öklött ki magából sokmillió éve. De ez elõtt még megmértük a Klastrom-kutat, a most már ki-tudja-hányadik ilyen nevû forrást. Itt kezdett el esni, de még csak szemerkélt, és a fák alatt sem volt olyan vészes. De azért felvettem az esõkabátot, amit csak 5 óra múlva vettem le. A hegytetõn megkaptuk az elsõ matricát. Mert, hogy matricát adtak, nem pecsételtek. Sõt, a feltételes ellenõrzõ pontokon is matrica volt, de ott nem színes, mint a csúcsokon, hanem fekete-fehér. Minden matricára az éppen aktuális helyrõl volt fénykép nyomtatva. Az esõ miatt sajnos nehezen lehetett leszedni õket, meg nehezen ragadt rá az igazolólapra, de az tény, hogy a bélyegzõk tuti elmosódtak volna. Szerintem ez tuti fasza ötlet, és eredeti is (én legalábbis még nem találkoztam matricás megoldással).

Egy feltételes ellenõrzõ pont a Hertelendi emléknél volt, majd rögtön utána a Ranolder keresztig volt még kettõ. A rendezõk nagyon nem akarták, hogy a túrázók letérjenek a kijelölt turistaútról, de végül is minden tanúhegy fokozottan védett természetvédelmi terület. A kereszttõl a kilátás nem volt a legélesebb az esõ miatt, nem is készítettünk még annyi képet. Lefelé a nyugati oldalon mentünk le a hegyrõl a Bujdosók Lépcsõjén, ami bazaltkövekbõl van kirakva, és roppantul csúszott az esõben. Amúgy is figyelni kell, mert elég magasak a lépcsõfokok, erre rájött még a csúszásveszély is. Szerencsére megúsztuk, és elkezdtük hosszú menetelésünket az aszfaltúton. Ez egészen a Szent-György-hegyig tartott.

A szigligeti várba is fel kellett menni, annak is a legmagasabb pontjára. Pedig reménykedtem benne, hogy a pénztáraknál lesz a pont, de nem így történt. A vizes kockakövek itt is csúsztak, de inkább csak lefelé volt ez zavaró. Elõször és eddig utoljára nyáron voltam itt, akkor pokoli hõség volt, és extrém finom fagyit árultak a vár alatt. Most nem vágytam fagyira, és nem a hõségtõl csorgott rólunk a víz. Viszont finom nápolyit adtak az ellenõrzõ ponton.

A Szent-György-hegyig unalmas út következett, elõször bicikliúton, majd az országút szélén. Itt kezdett elegem lenni az esõbõl, fõleg, hogy kezdtek elázni a papírjaim. Az Oroszlánfejû kutat meg sem mértük, csak lefényképeztük, mert esõ ide vagy oda, azért rohadt jól néz ki. A hegytetõ elõtt még volt egy feltételes ellenõrzõ pont, a csúcson pedig megkaptuk a harmadik színes matricánkat. A tanúhegyek fele megvan, de még messze van a vége. Utunk a bazaltoszlopok között vezetett le, ez volt a legcsúszósabb rész. Szerencsére a túrabot segített. Havas, jeges idõben gondolom ez a szakasz is kész halál lehet. Egy fatörzsben megakadtam, és egy reccsenés jelezte, hogy a poncsómon eggyel több lyuk keletkezett, mint kellene. A turistaházban különféle zsíros kenyerekbõl választhattunk, inni teát vagy forralt bort lehetett. Jól esett a pihenés, bár nem húztuk el nagyon. Talán 5-6 percig voltunk itt.

A hegyrõl lefelé volt egy kevés aszfaltút, majd ismét sík terep jött, egészen addig, amíg el nem értük a következõ hegyet, a Csobáncot. Ez a rész már eléggé felázott, kerülgettük a legsárosabb pontokat. Az Egervízen egy düledezõ - hát nektek legyen mondva - hídon keltünk át. Közben csitult az esõ, éppen csak csöpögött. De amikor le akartam venni a poncsót, ismét eleredt. Gyulakeszi után viszont már kisütött a nap, és végleg elállt, át is öltöztem, szabolának meg adtam egy csokit, mert már kezdett kidõlni. A hidegfront átvonulása jótékonyan hatott kedélyállapotunkra. Szerencsére nem volt az a szeles helyzet, legfeljebb a hegytetõkön fújt a szél kicsit. Viszont a látás rendkívül jó lett, ahogy feljebb mentünk a Csobáncon, egyre messzebb láttunk el. A sümegi várból egyre többet láttunk, észak felé a Somló és a Kab-hegy is tisztán látszódott, mintha csak a közelben volna. A Csobáncon rendkívül elmésen oldották meg a rendezõk, hogy a turistaúton maradjunk, és ne vágjuk le a kanyart. Az egyik kanyarban meg kellett számolni a betongerendákat. Aki levágta a kanyart, az ugye ezt nem tudta megtenni.

Már két óra körül járt az idõ, mire a Csobánc tetejére értünk, a következõ hegy 7 km távolságra volt, akkor már lemenõben lesz a nap, mire odaérünk. Ezért innen készített szabola sok képet. A Tóti-hegy légvonalban messze nincs ilyen távolságra, de ugye nem légvonalban érünk el oda, hanem össze-vissza kanyargunk elõször lefelé a Csobáncon, majd a Tóti-hegyet is gyakorlatilag meg kellett kerülni, mire megkezdtük a csúcstámadást. De ez a 7 km rohadt sokáig tartott, fõleg a hosszú emelkedõ Káptalantóti falutól a disznófarm mellett a hegy lábáig. Aztán ott sem egyenesen mentünk fel rá, hanem még tettünk egy plusz kanyart, mert hát ugye az út arrafelé megy. A csúcsra rendkívül sáros és meredek út visz fel. Ez volt talán a legnehezebb része a túrának, ráadásul itt már kellõen ki voltunk fáradva. Valahogy olyan volt a sár, hogy felfelé csúszott, de lefelé jövet inkább ragadt, ami nem volt hátrány a meredek hegyoldalon. A Tóti-hegyrõl látszódott, hogy alattunk a völgy már árnyékban van, bár a nap még nem ment le, és köd is képzõdött az esõ után. A Gulácsra pont az árnyékos oldalról fogunk felmenni.

A tóti-hegy és a Gulács különbözik a másik három hegytõl. Csúcsosabbak, nem olyan széles a tetejük, és csak az aljukban vannak pincék. A Gulács például teljesen erdõs. Ezért is volt olyan sötét a félhomályban. Ide nem toronyiránt megy fel az út, hanem okklúziószerûen felcsavarodik, gyakorlatilag 360 fokban megkerültük a hegyet, mire felértünk a tetejére. az erdõ ellenére van kilátás, fõleg nyugat, északnyugat irányba, arrafelé meredekebb és kevesebb a fa. A csúcson vártam pár percet szabolára, addig elõvettem a lámpát, mert most már erõsen szükség volt rá.

Lefelé egy csoport után mentünk, akik nagyon lassan mentek. Mondjuk nem ártott az óvatosság, néhol csúszott és görgõ köves rész is akadt. Szabola megunta, és toronyiránt lerohant a lejtõn. Én inkább maradtam mögöttük, és csak akkor elõztem, amikor vízszintesbe kerültem. Rátelefonáltam szabolára, hogy hol a francban van, akkor bevárt. Kisvártatva kiértünk az erdõbõl, még egy feltételes pont hátra volt, és kicsivel több, mint fél óra múlva be is értünk Badacsonytomajra, ami sajnos megint egy hosszú falu. De elég jó tempóban mentünk, izomfájdalmam nem volt, és a talpam sem törte az aszfalt. Inkább csak az esõtõl és a sötétedéstõl fáradtam el kissé. Kicsivel több, mint 10 óra alatt teljesítettük a túrát, amire 12 órát adtak. Azért ilyenkor télies viszonyok is lehettek volna, ezért adtak rá több idõt.

szabola:

Mikor induljunk reggel? kérdeztem feherbet a túra elõtti napon. 5-kor jó lesz? kérdezett vissza. 5-kor??? Hova a fenébe rohanunk? Aztán kiderült, hogy nagyon megérte ilyen korán indulni Pestrõl. Ugyanis így csak a Gulácsról lefelé jöttünk sötétben, de ha mondjuk kilenckor indulunk a startból, akkor már a Tóti-hegyre is sötétben mentünk volna fel. És akkor elhalasztjuk a remek kilátást.

3/4 8-kor neveztünk és indultunk el. Elég népszerû túra lehet ez, nagyon sok túrázóval taláklkoztunk a késõ novemberi, általában barátságtalan idõ ellenére. Már három éve el szerettünk volna jönni ide, de az idõjárás miatt mindadnnyiszor csak a 'majd jövõre' szlogen maradt. Most itt vagyunk végre.

Elsõként a Badacsonyra kellett felmenni. A legismertebb tanúhegy ott magasodott a falu felett. Persze egybõl emelkedõvel kezdtünk és nemsokára elértünk a Klastrom-kúthoz. Megmértük, és itt kezdett el esni az esõ. Na nem záporos, hanem az a mindent eláztató, soha véget nem érõ, kedvet elrontó mocskos esõ. Tovább indultunk a hegyre felfelé és a Kõkapunál értük el a legmeredekebb részt. Még sosem voltam itt és most végre megnézhettem magamnak a híres bazaltoszlopokat. Mi tagadás nagyon jól néztek ki. A meredek résznek hamar vége lett és nemsokára már ott álltunk a hegycsúcson álló kilátó mellett.

A túrán hat ellenõrzõpont volt - a hat tanúhegy csúcsán, mindenhol matricát adott a pontõr - és számos olyan pont ahol csak matricát kellett ragasztani az adatlapunkra. Itt kaptuk meg az elsõ matricát, és nem is álltunk sokat, hanem mentünk is tovább . A Badacsonyt rendesen körbejártuk, a Balaton felõli oldalon egy kilátóhelyhez, majd a kereszthez is elmentünk és nemsokára már ereszkedni kezdtünk lefelé a ki tudja hány, bazaltkövekbõl kirakott lépcsõsoron. Még jó hogy nem errõl jöttünk fel!:) Vigyázni kellett, a lépcsõfokok nagy távolságban voltak egymástól, néhány elég keskeny is akadt közöttük.

Aztán leértünk a hegyrõl és indultunk tovább Szigliget irányába. Az esõ továbbra is esett, és esély sem volt arra, hogy valaha is eláll. Hosszú aszfaltutas szakasz következett egészen a szigligeti várig. Hát igen, a vár alatt, fantasztikus nádfedeles házak között vitt az utunk, bárcsak lenne lóvém egy ilyen házra! Közben még az avasi templomromnál is ragasztottunk egy matricát. A várba érdekes módon most nem volt belépõ, és fel kellett menni egészen a csúcsig, a kitûzött zászló alá. Ismét matrica az ellenõrzõponton, majd marha finom nápolyi:)

Tovább a Szent György hegy felé. Hosszú, hosszú betonutas szakasz következett, elõször a 71-es út melletti bicikliúton, majd a Szent György hegy felé vezetõ mûúton haladtunk tovább. Nagyon elegem lett az esõbõl, az elején érdekes módon annyira még nem zavart, de itt már kezdett telelenni a tököm. Szürke, ködös, nyálkás idõ. Az egyetlen mázli hogy eddig nem találkoztunk saras szakaszokkal. Lassan elértük a hegy alját és elkezdtünk felkapaszkodni a tetejére. A tanúhegyek jellegzetes alakja miatt az alsó szakaszok lankásabbak, kevésbé meredekek, aztán hirtelen egy rövidebb kemény emelkedõ következik, majd a csúcson ismét lankásabb a terület. Ez a lankásabb rész egyes tanúhegyeknél hiányzik, mint a a Gulács, Tóti-hegy, Hegyesd.

A Szent- György hegyre présházak között vezetett fel az út, ide-oda kanyarogva. Elhaladtunk az Oroszlánfejû kút mellett, de a mocskos esõ miatt nem álltunk meg mérni. Pár kanyar után aztán megszûntek a házak és az erdõben a meredek szakaszhoz értünk. Itt már volt némi sár. Feherb elõrement én lassabban követtem. Aztán végül feléértünk a csúcsra. A hat tanúhegybõl hármat már letudtunk, de hátra volt még három. A szél kezdett megélénkülni, ami a front átvonulását jelentette.

Elindultunk lefelé. Hát még szebb bazaltorgonák között lépkedtünk lefelé, mint a Badacsonyon! Meredek szakasz volt, de ezeknek a geológiai extra formáknak látványa miatt mindenképpen megérte. Aztán leértünk a kulcsosházhoz, ahol kenyér és tea várt minket. Jól beettünk, beittünk, aztán indultunk tovább a negyedik hegy, a Csobánc felé. Ismét hosszú átkötõ szakasz következett, szerencsére nem aszfalton. Bár lehet hogy inkább szerecsétlenségünkre, mert itt már azért akadt némi sár.

És aztán 13 óra körül elállt az esõ és a nap is kezdett kisütni. Mikor a Csobánc alatti kis falun áthaladtunk már sütött a nap. A Csobánc egyre közelebb került, és ismét présházak, borospincék között emelkedtünk, majd nekivágtunk a hegyre vezetõ rövid, meredek szakasznak. Itt ismét lemaradtam, feherb elõrement, de egy rövid idõ múlva már mindketten fent álltunk a csúcson. A levegõ kitisztult, a látástávolság megnõtt észak felé látszódott a Haláp, a Somló, a sümegi vár, sõt még a párásságba veszõ Ság is. Kelet felé pedig a Kab-hegy két tornyos csúcsa is láthatóvá vált. Nyugat felé a tanúhegyek, és a Keszthelyi hegység vonulata húzódott. Remek volt!

A Tóti-hegy csúcsa innen 7 km-re volt. Indultunk is egy-két perc állás után. Átvágtunk a Csobánc tetején, majd meredeken ereszkedni kezdtünk, míg el nem értük a házakat. Innen az út bevezetett Káptalalntótiba, majd tovább indultunk a hegycsúcs felé. Egy ótvar nagy mangalicatelep mellett vezetett az utunk, a disznók térdig érõ, fekete, zöld növény nélküli, mocskos sárban fetrengtek. Itt már az úton is akadt sár, nem is kevés, és nemsokára jött a meredek szakasz fel a csúcsra. Rövid, meredek, sáros etap után értünk fel a fák nélküli oromra. Az ég teljesen kitisztult! Teljesen, azaz a délelõtti, szürkeségre még egy felhõ sem emlékeztetett. A nap lemenõben, minden jellegzetes hegy látszódott a környéken. Már kezdtük unni a kilátást:)))

Már csak egy csúcs maradt hátra, a Gulács. Látszott, hogy világosban nem fogjuk elérni. Lementünk a Tóti-hegyról. Szerencsére e két hegy között volt a legrövidebb átvezetõ szakasz: leértünk a Tóti-hegyrõl és pár száz méter után már kezdtük is az emelkedést felfelé a Gulácsra. Feherb ismét elõrement én pedig lassan caplattam felfelé a keskeny, egyszemélyes ösvényen, amely majdnem másfélszer kerülte meg, szerpentinezve a hegyet, mire felért a csúcsra. Zavaró volt a szembejövõ hatalmas forgalom, hol én álltam félre, hol a szembejövõk engedtek tovább, percenként meg kellett állni. De hát ez van, azért csak felértem. Megkaptuk a matricát, majd felvettük a lámpákat és indultunk a cél felé.

A Gulácsról már sötétben jöttünk lefelé. A hegyrõl leérve még vagy három kilométert kellett menni a célig. A faluban végig, de nemsokára megpillantottuk a templomot és tudtuk, mindjárt ott is vagyunk. Nem lett meg 10 óra alatt a túra, késtünk vagy 10 percet, de végülis mindegy. Nem szoktam, de most vagy négy szelet kenyeret befaltam, majd indultunk is haza. Jó kis túra volt, bár a délelõtti idõjárás eléggé letörte kezdetben a kedvemet. A szervezésre nem lehetett panasz, pl apróságok : fényvisszaverõ matricák jelezték az utat a túra vége felé. Az ellátás nagyszerû, a nápolyi fantasztikus volt. Az egyetlen ami nem tetszett, a sok átvezetõ szakasz a hegyek között. Hazafelé döbbentünk rá arra, hogy a 42 km alatt egyszer sem ültünk le.