Szamos-Bazár

Negyedik nap ismét nagy túra elõtt álltunk. A Szamos-bazár a Galbinához hasonló szoros, méghozzá a Meleg-Szamos folyik benne. Többet kellett gyalogolni ma a tábortól. Többen is voltunk, elõzõ este még jöttek páran Pestrõl. Másik irányba hagytuk el a Glavoit, észak felé vettük utunkat. Itt van kitéve nagy vászonra a szemétmentes Glavoit reklámozó felirat, de ahogy elhagytuk, teli volt minden szeméttel. Az emberek nem képesek hazavinni a mocskukat, kidobják a kocsiból, le a szakadékba. Vagy szándékosan a szemetelést tiltó tábla alá gyûjtik a szemetet. A kirándulások során máskor is láttunk konzervdoboz maradványokat, mûanyag palackokat. Még nálunk sincs ennyi szemét, pedig mi is rengeteget szemetelünk, mondjuk az osztrákokhoz képest. Szerencsére a táj formája nem az embereken múlott, az már évmilliókkal ezelõtt kialakult, utána jöttek csak az emberek.

A Szamos-bazár egy átjáróbarlanggal indul, a turistaút is ezen megy keresztül. Persze van alternatív útvonal is a felszínen, ha valaki arra akarna menni, vagy magas a vízállás. Mert a Szamos ezen ága itt folyik keresztül, de itt inkább csak egy patak még. Létrákon kell leereszkedni a barlangban, vannak láncos szakaszok is. Nincs teljesen sötét, vannak ablaknak nevezett képzõdmények, kvázi lyukak a mészkõsziklában, Még pár ezer év, és ez a barlang is úgy fog járni, mint a Csodavár, beszakad, és eltûnik fölüle a mennyezet.

Kiérve egy padnál kettévált a csapat. Egy részük rövid utat járt be, mi a nagy kört tettük meg: felmentünk a jobb parti sziklára, majd le, és a másik oldalon megint fel és megint le. Így felülrõl is megnézhettük a szorost, és az azt övezõ mészkõszirteket. Lefelé kemény volt, ráadásul elkezdett esni is. Görgõköves részen, szerpentinezve mentünk le a patak szintjére, Gabinak esett baja, mert elcsúszott, és elsõ reakciójával a csalánba kapaszkodott.

Egy fenyõfán mentünk át a patak túlpartjára, és nekivágtunk a másik oldali emelkedõnek is. Itt is találkoztunk egy kóbor kutyával, õ lett II. Vágány. Vagy inkább 2. Vágány, római számmal kicsit arisztokratikus, ami valljuk be kicsit fellengzõs egy erdei kóbor pásztorkutyához. Õ is követett minket, de õ már éhesebb volt, mint a tegnapi, megette a kenyeret, szinte kézbõl kapta ki a töpörtyût. Nem tudott volna eljönni, de András felrakta a sziklára, ahova mi fel tudtunk lépni, de õ nem. Innen meg már nem volt visszaút, jött velünk. Ha kellett nekifutásból ugrott fel a sziklára, ahol mi kézzel-lábbal másztunk. Katika nagyon a szívére vette, hogy szegény kutya mi lesz vele, most azt hiszi, hogy hazavisszük. A réten jó sok ember van, fog kaját kapni, igaz 1. Vágánnyal volt egy kis afférja, hogy kié a zsírosabb kekszfalat. Sõt, olyannyira jól érezte magát, hogy érkezés után rögtön szájba akart szexuálni egy nõnemû kóbor kutyát.

Megint szerencsénk volt az idõjárással, csak csöpögött, illetve messzebbrõl dörgicsélt az ég. Mára teljesen kifáradtam. A bakancsban túráztam, ami baromi kényelmetlen, és annak ellenére fájt a talpam, hogy nem gyalogoltunk sokat. Következõ nap átmegyünk Torockóra, az már nem vad, hanem szelíd kemping lesz, lehet normálisan zuhanyozni, lesz WC, és még kaját is rendeltünk a szállás mellé. Éjszaka végig esett, sõt még délelõtt is, így a rövid túra elmaradt, amit a torockói átutazás elõtt terveztünk. A réten olyan helyen is folyt a víz, ahol eddig meder sem volt, a patak megáradt, de még a medrében volt, a forrás zavarossá vált. Jól rácsesztünk volna, ha végig ilyen az idõ.

Le a faluig majdnem 2 óra volt az út. 25 km bakker. Jobban elfáradtam, mint amikor 1100 km-t vezettem Németországból haza autópályán. Ott kávézás, majd indulás Torockó felé az Aranyos folyó völgyében. A 75-ös fõút is borzalom, kátyúk, néhol hiányzik az aszfalt, de ahogy elhagytuk Bihar megyét látványosan javult a helyzet. De nem mertem 80-nál gyorsabban menni, így viszont sok volt az a 170 km Torockóig.