Torda

Egyéb résztvevõ, aki nem szerepel a fenti listában: Detti, Júlia

Tordán mi más lehetett volna a fõ cél, mint a hasadék felkeresése. De, hogy kitöltsük a napot, délelõtt a sóbányát is meglátogattuk. Most nem akarok arról beszélni, hogy milyen a Tordára bevezetõ 75-ös fõút (mint nálunk a legutolsó falu legutolsó utcája, elosztva 10-zel), és milyen a közlekedési morál (mintha mindenki féldisznóért vette volna a jogsiját, miután részegen nem találta meg a fékpedált a vizsgán). Azzal sem szeretnék sok sort elpazarolni, hogy leírjam, hogy a hasadékon átfolyó patakon nemrég árvíz volt. Ezt könnyû észrevenni, hiszen leszakadtak a hidak, de a vízállás is könnyen leolvasható, mert a magával sodort szemét megakadt a patakparti fák alsó ágain.

A tordai sóbányáról nem tudok mit írni. Fantasztikus, nem gondoltam volna, hogy ilyen monumentális. Komplett játszóteret raktak be, és még egy óriáskereket is építettek a legnagyobb terembe. Mintha nem is Romániában lennénk, hanem mondjunk Ausztriában. Beszéljenek inkább lent a galériában lévõ fényképek.

A Tordai hasadékról sem tudok semmit írni, az is fantasztikus. Tulajdonképpen még szerencse, hogy nem tudtunk lent végigmenni a leszakadt hidak miatt, mert így fent mentünk, és nagyon szép képeket lehetett készíteni. A hasadék másik végén viszont kénytelenek voltunk átkelni a híd nélküli patakon, hogy a másik oldalon is felmászhassunk a sziklára és ott tudjunk visszajönni. A patak folyásiránya szerinti jobb oldalán kezdtük. A tetõn meg kellett küzdeni a rózsabokrokkal, és a fátlan, bokros területen nehezebben lehetett követni a turistajelzéseket. Minden el lehet mondani a román színvonalról, de azt nem, hogy a turistajelzések rosszak lennének. Sõt, jobbak, mint nálunk. Itt is, ahol nehezen festhetõ az út, faoszlopok vannak leszúrva, és ezeken vannak a jelek felfestve. De a Pádison, ahol sok a fa, ott is sûrûbben vannak a jelek, mint nálunk, és nagyobbak is. És: fémbõl vannak az eligazító táblák!!! A festék kopottas, de olvasható a felirat.

A szikla tetejérõl agyonfényképeztük magunkat. Minden nézetbõl mindent megörökítettünk. Beleértve Tordát, az autópálya hídjait, a lent kanyargó folyót, a másik oldalon lévõ sziklaorom barlangjait, a virágokat, gombákat. Késõbb, leérve gondolkodóba estünk, merre tovább. Elindultunk felfelé, találtam is egy egykori hidat, aminek a fele meg volt. A jobb part és a középsõ pillér között csak két fenyõfa billegett. Ezen kellett átmenni. Katika simán átment, én inkább pókjárásban próbálkoztam, és a többiek is így tettek.

A másik oldalon a kassza fogadott minket, szerencsére már zárva volt. Gyakorlatilag tárva nyitva volt, üveg sem volt az ablakokon. Pénzt kérnek ezért ezek szerint? Akkor már a hidakat tegyék rendbe és a folyó által ideszállított szemetet szedjék össze legalább! Azt már nem is merem kívánni, hogy aszfaltozott út vezessen a hasadékhoz, és parkoló legyen kialakítva. A fizetõ parkoló, és a mellette lévõ kajáldák, árusok nem hiányoznak, de ha egyszer van egy ilyen természeti érték, amire még az emberek is kíváncsiak, hát akár több pénzt is lehetne belõle csinálni. De ez az õ dolguk, én csak örültem, hogy nem fizetõs a parkoló, a kasszás ürgével meg elbeszélgettem volna a fent említett dolgokról, persze, ha találunk közös nyelvet.

A bal oldali sziklára meredekebben vezet fel az út felfelé és lefelé is. Gyakorlatilag ugyanolyan magas, mint a másik, 300 méterrel van a patak szintje felett. Hasonló a növényzet is, talán nincs annyi szúrós rózsabokor, mint a másik oldalon. Maga az út rövidebb, mint a jobb parti sziklán.

Végül egy kis információ az idetaláláshoz. A hasadék román neve: Cheie Thurzii, Cheie falu mellett van, amit a 75-ös fõútról lekanyarodva lehet elérni. Ez zsákfalu, de a hasadékig vezet út (vagy annak nevezett képzõdmény).