További résztvevõk: Andor, Kati, Ági, Gabi, András, Feri, Gyuri, Márk, János, János, Kriszta, Sanyi.
Igazából ez volt életem elsõ soknapos biciklitúrája. Tavaly a Mura mellett is voltam ugyan, de csak félig-meddig, mert csak Graz alatt csatlakoztam a csapathoz pár napra. Akkor is és most is Katikával és a www.adventures.hu-ról verbuválódott csapattal mentem, összesen 16-an. Két kisbusszal, egyik ráncigálta a bicikliszállító trélert, a másik pedig az úton végig kísért minket, így nem kellett cipelni a sátrakat, és egyéb nehéz cuccot.
A túra az Enns folyását követte a forrásvidéktõl a Linz alatt lévõ dunai torkolatig, ez Ausztriában az R7-es jelzésû bicikliút. Majdnem 1000 méterrõl indultunk, a Duna pedig kicsivel 200 felett van ott. Ez ne tévesszen meg senkit, nem volt végig lejtõ. Sõt, egyes napokon hullámvasútszerûen kanyargott a bicikliút fel-le a hegyoldalban. Általában aszfaltozott utak voltak, de néhol murvás úton kellett tekerni, de azon is lehetett gyorsan haladni. Ezek általában gyér forgalmú mezõgazdasági utak voltak. A szûkebb szorosokban, ahol nem volt hely, ott vezették rá a bicikliutat az autók által is használt útra.
Flachauwinkel mellõl szerettünk volna indulni, Gyõzõ, a túravezetõ ki is nézett egy pihenõhelyet az autópályán, ahonnan le tudunk gurulni, az autók pedig meg is tudnak fordulni. Ez az A10-es autópálya mellett volt a Niederer Tauern északi oldalán, közvetlenül a Tauerntunnel bejárata alatt. Innen tehát felfelé nincs tovább, legfeljebb keskeny utakon. Kis tévedés miatt azonban le kellett gurulni egy faluval vissza, Flachauba, itt várt a másik kisbusz a biciklikkel. Lepakoltunk az esõben, és még a 0. kilométeren Katika biciklijén belsõt is kellett cserélni. Kicsit tartottam a túrától, mert nem volt a bicikli 100%-os állapotban, különösen a hátsó kerékben a 8-as volt aggasztó, ami kiderült, hogy nem is az, hanem a gumiabroncs deformálódott. Lehet, hogy felelõtlenség, de ilyennel gurultam le többször is 50-nel a lejtõkön.
Esõben indultunk el tehát, de elsõ napra alig 20 km volt a penzum. A hidegfront érkezését az esõn kívül a hirtelen viharossá fokozódó szél is jelezte. A kempingben szerencsére felajánlottak számunkra egy ping-pong termet, ahol ugyanannyiért aludhattunk, mint a sátorban, de nem kellett a hideg esõben sátrat állítani, és száraz maradt minden. Az idõjárás nem viccelt, reggelre 6 fok lett (elõzõ napokban Magyarországon 30 fokok voltak), az éjszakai esõ miatt felhõk úsztak a völgyben, de az alig 2000-es hegyek
tetején hó volt, ami mintha nem lett volna ott elõzõ nap. Szerencsére az esõ elállt, és ki-kikandikált a kék ég. Kilenc körül indultunk el, és mielõtt rátérünk volna a bicikliútra, megnéztük Radstadtot, a kisvárost, ahol aludtunk. Sokszor kis erdei utakon vezetett utunk, gyakorlatilag végig lejtõn. Az Enns itt még gyors folyású kis patak volt, ide-oda mentünk át rajta kisebb-nagyobb hidakon követve a bicikliút vonalvezetését. Schladmingban álltunk meg hosszabban, ekkor már átmentünk Salzburg tartományból Stájerországba. Mivel vasárnap volt, semmi bolt nem volt nyitva, ez általános Ausztriában, csak egy pékséget találtunk. A fõtéren egy padon kajáltunk, még az otthonról hozott
szendvicseket.
Az Enns felsõ folyása elég békés, annak ellenére, hogy nagy a folyó esése. Nincsenek nagy vízesések, zúgók, széles a völgy. Mintha egy alföldön kerekeztünk volna, kivéve, hogy havas hegycsúcsok voltak körülöttünk mindenfelé. Csak egyszer-egyszer mentünk feljebb a hegyoldalba, ha ott volt egy falu, de a Zalai-dombságban nagyobb emelkedõk vannak, mint ezek voltak. A völgyben egy vasútvonal is futott, méghozzá a Salzburg-Graz vasútvonal, ami villamosított, de egyvágányú. Halkak, de nagy sebességgel jönnek-mennek a vonatok rajta. Sokszor mire észrevettem õket, nem volt annyi idõm, hogy megálljak, elõvegyem a fényképezõt és csináljak egy képet. Párat azért sikerült csinálni. Egy DB-s
szerelvény is elhaladt mellettünk, ez a Frankfurt-Graz EC volt, olyan áramvonalas vezérlõkocsival, ami az ICE-re emlékeztet, és annak idején a Liszt Ferenc EC-vel a Déliben is megfordult.
Egész nap esõre hajló idõ volt, de a nap is többször elõbújt. Délután már mindenfelé záporokat láttunk magunk körül, a felhõalap is lejjebb jött, a hegycsúcsok felhõbe kerültek. Öblarn faluban ért utol a zápor, de szerencsére nem a nyeregben, hanem akkor, amikor megnéztük a falusi összejövetelt, és vettünk a sütikbõl és a sörbõl, amit a helyiek árultak. Amint elállt az esõ, felpattantunk a biciklire, és rövidesen meg is érkeztünk az egyórányira lévõ kempingbe. Persze közben még egyszer elkezdett esni, de ez nem tartott soká, csak a széle kapott el minket. Ázottan értünk be, és rögtön ping-pong terem után kérdezõsködtünk. Szegény osztrák kempinges, kicsit furán nézett, mit akarnak ezek a magyarok! De azért odaadta az elõzõnél kétszer nagyobb termet, úgyhogy most is megúsztuk szárazon az éjszakát.
Ez Irdning település mellett volt a Putterersee nevû tó partján. Lehetett volna fürödni, de senkinek sem volt kedve 13 fokban. Azt elképzelni sem tudom, hogy a sok német és holland nyugdíjas mit csinál itt egész nap a lakóautóban. Mert nem valami sportos alkatúak, egyesek még kutyát is motorral sétáltatnak. Akkor hegyet sem nagyon másznak, a síszezonnak vége, fürödni a tóban pedig azért még nekik is hideg van.
A harmadik nap döcögõsen indult. Elõször Ági vette észre, hogy defektet kapott még a kempingben. Miután elkészült a bicikli, és indultunk volna, Gyõzõ járt hasonlóan. De még 10 órakor is csak a szomszéd falu boltja elõtt álltunk. Végre kihasználtuk, hogy nyitva van minden. Bevásároltunk ebédre és másnap reggelire is kenyérbõl és csokiból. De innen aztán nem volt megállás, ebédig végig tekertünk, csak pisiszünet erejéig álltunk meg. Admontban költöttük el ebédünket, egy óra pihenõt engedélyezett erre a fõnök, majd elindultunk egy szûk völgybe. Innen megváltozott a táj.
Eltûnt a széles völgy, helyette szûk, sziklás kanyonban tekertünk, ahol az úton és a vasúton kívül nem fér el semmi. Az út is keskenyebb, és nagy a kamionforgalom. Itt kellett tekernünk jó 20 km-t. Több alagút is van, ahova nem lehet biciklivel bemenni, de van egy elkerülõ szervízút mindegyik mellett, amiken persze emelkedõk is vannak. Kati figyelmeztetett erre, õ volt az, aki elvezette a kisbuszt a cuccokkal a célállomásra, és visszatekert elénk.
Itt is volt két szerelési epizód: egyszer Andor biciklijét kellett mûteni, mert a csomagtartó kidolgozta magából a csavart, illetve Ági megkapta második defektjét. Hieflau városkától kicsit szélesebb lett a völgy, de továbbra is sok volt az emelkedõ, és már megint eleredt az esõ. Megint a kemping elõtt 10 km-rel. Beugrottunk még egy Sparba mielõtt begördültünk volna a kempingbe. Tudtuk, hogy van itt egy matracszállás, és szerencsénkre voltak benne szabad helyek. Tökéletes volt, megint megúsztuk az esõs sátrazást.
Ez a hely a Salza folyó mellett volt, ami Grossreiflingnél ömlik az Ennsbe. Kicsit kitértünk tehát a szállás kedvéért az Enns völgyébõl. Másnap a többiek elõtt elindultam, hogy tudjak fényképezni a Salza völgyében vizierõmûvet, esetleg vonatokat, amik a folyó másik oldalán mentek. Több tehervonat is elgördült ez idõ alatt, de az osztrák menetrend tanúsága szerint nincs erre személyforgalom. A mai nap ott folytatódott, ahol az elõzõ abbamaradt. Továbbra is fel-le a fõúton az autók között, majd rátérve a bicikliútra, azon folytatódott ugyanez. Közben megfelezõdött a csapat, a keményebbek felmentek a hegyek közé, ahol alagutakba vájva megy a bicikliút. Nekem ez a hullámvasutazás is elég volt, és közben a vizem is elfogyott. Jól esett a Sparban vett akciós kóla.
Reichraming faluban pihentünk meg, és fogalmunk sem volt, hogy a másik csapat hol tart, elvileg itt jöttek ki õk a hegyek közül a folyóparti útra. Innen már ment a vonat,
Talentek jártak innen a hegyek közül St. Valentinbe és Linzbe, ott érték el a Bécs-Slazburg fõvonalat. János gondolkodott, hogy felül az egyikre, és elmegy Steyrbe a szállásra, mert nagyon kész volt már attól, hogy nem mûködött rendesen a váltója ezeken a dombokon. De két órát kellett volna várnia a következõ vonatra, így inkább tekert tovább. Reichramingban megint csak fõtéri kajálás következett, a változatosság kedvéért megint a fejünk felett fejlõdött ki egy
zivatarfelhõ, de csak a kifutószelét kaptuk meg. Felmentünk a falu utáni elsõ emelkedõre, ott meg Katit találtuk, aki épp egy padon evett. Nem mondott jó híreket, folytatódik a hullámvasút.
De valahogy már könnyebben ment, lehet, hogy mert jó sokat tudtam inni a fõtéren lévõ csapból. Kétszer meg is álltunk fák alatt, mert a második hullámban már elkapott minket az esõ. Estére értünk csak be Steyr-be. Azt hittem, hogy egy ipari városba érünk, de egy régi osztrák kisváros volt, hangulatos utcácskákkal,
folyótorkolattal, a távolban hegyekkel. Mert a mai nap folyamán kiértünk a hegyek közül. Reggel még láttunk havas hegyeket, délután már szelídültek, estére pedig inkább csak egy dombsághoz hasonlított a táj.A kempingben valaki sátrat állított, de mivel minimálisan több pénzért vaságyas szobában is lehetett aludni, utóbbit választottuk Katival, a sátor szûz maradt.
Pihenõnap következett, nem kellett 60-70, hanem csak 40 km-t tekerni. Mindezt a rekkenõ, 30 fokos hõségben. Osztrák szokáshoz híven egyik napról a másikra jött a kánikula. Délelõtt Steyrben várost néztünk, egy óra után indultunk csak el, hogy megsimogassuk az Enns torkolatát. Enns városkáig végig tekertünk. Most csak kettesben, mivel mindenki azt csinált, amit akart, a szálláson találkoztunk este. Ez a kánikula nagyon megviselt, nagyon fájt a fejem, nem is ittam eleget. Ennsben a fõtéren beültünk pizzázni, hogy egyszer valami normálisat is együnk, ne csak konzervet. Végül nem láttuk az Enns torkolatát, mert annál kicsit lejjebb volt
híd a Dunán, és arrafelé tekertünk el. Közben elmentünk a pár éve átadott nagysebességû vasútvonal alatt, amit zajfogó fal vesz körül. A fehér homlokából csak sejteni lehetett, hogy egy ICE-szerelvény halad el rajta, fényképezni nem lehetett. A Duna-hídon dugó volt, szerencsére járda is volt mellette, mi ezen mentünk át, majd kisvártatva megálltunk egy boltnál, ahol bevásároltunk a holnapi napra. És milyen jól tettük, ugyanis ez a csütörtök ünnepnap volt Ausztriában, amikor is minden zárva tart. Persze ezt mi nem tudtuk, csak szerencsénk volt.
Még ott, a Spar parkolójában bevertem a citromos sört, alig 15 másodperc alatt, de csak attól kezdtem jobban lenni, amikor bevettem egy gyógyszert és megittam rá 2 liter vizet a kempingben. Mert a kemping innen alig 10 percre volt, de ez nekem óráknak tûnt. A szél befordul délkeletire, megerõsödött, és szembe fújt. Mögöttünk nyugat felõl fátyolfelhõk vonultak fel, amik aztán gyorsan meg is vastagodtak, és már sejteni lehetett, hogy valami nagy dolog közelít. Hát ezért volt ma ilyen döglesztõ meleg, a front szívta fel dél felõl, hogy aztán este jéggel hûtse le a kempingezõ biciklistákat. András talált a kempingben wifit, oksitelcsin mutatott mûholdképet. Látszott, hogy a front még valahol Svájban van, ez egy instabilitási vonal elõtte, és az amerikai modell szerint egész éjszaka esik majd. Most nem sikerült ping-pong termet találni, faház is csak egy volt. Maradt a sátor.
Gondolom ezek után most mindenki tragikus befejezést vár, hogy kiöntött minket a sátorból az esõ, belevágott a villám a biciklikbe, a jég betörte kísérõbusz szélvédõjét meg ilyesmi. Ehelyett megúsztuk egy kis szélviharral, kis esõvel, pár dörrenéssel. mindezt egy fatákolmány alatt, ahova mindenki behúzódott, András meg a kacsákat etette közben. Éjszaka egy mm-nyi esõ nem esett, felhõs volt ugyan, de legalább jó erõs hátszelünk volt. A mûholdkép szerint viszont még tõlünk nyugatra volt a front felhõzete, a mai napi elázásra tehát eséllyel lehetett volna fogadni. És 110 km volt a mai napra kiosztva, már nem is emlékszem, hogy mikor tekerem három számjegyût.
Az, hogy a mai nap ünnep, csak Grainben tudatosult, amikor ott akartunk vásárolni. Egész jól haladtunk a Duna bal partján. A mi Dunakanyari tájunkra emlékeztetett a táj, csak kicsit több volt a kanyarulat a folyón és sûrûbben voltak a vizierõmûvek. Szemmel láthatóan erõsebb volt a folyó sodrása ott, mint Pestnél.
Ybbsben álltunk meg ebédelni, egy erõmûnél átmentünk a jobb partra tehát. Még fagyizásra is jutott idõ. Ez félúton volt Kremsig, a mai célunkig, de még egész jól bírom. Ahhoz képest, hogy elõzõ nap ekkora távtól már majdnem meghaltam. A délután folyamán egyre feketébb felhõk gyülekeztek, és Melk elõtt eleredt az esõ. Ketten megálltunk egy híd alatt, a többiek továbbmentek. Negyed óra múlva elállt, ekkor kerekeztünk tovább, és egy híd alatt összetalálkoztunk a többiekkel. Itt felvettük az esõruhákat, és rövid tanakodás után végül is elindultunk, úgy tûnt, hogy már egyre messzebbrõl dörög az ég. Amúgy pont egy négyvágányú vasúti pálya
hídja alatt voltunk. Indulás után pár perccel le is szakadt az ég, pillanatok alatt szarrá ázott mindenki. A kilométerórám is megállt, befolyt alá a víz. Pedig nem voltunk már messze Melktõl, tulajdonképpen pár forduló, és a városban voltunk, ahol a Duna-parti kemping recepciójának épülete alá húzódtunk be, és elindult a tanakodás, hogy mi legyen. A sátrak a kisbusszal Kremsben, Kati ki tudja hol, János meg már az elején eltûnt, mondván, hogy tud rövidebb utat. A sok-sok kombináció után úgy döntöttünk, hogy folytatjuk utunkat, és esõben, esõcuccban nyomjuk le a maradék 40 km-t. És már este hat óra volt.
Amikor felmentünk a Melk alatti Duna-hídra már elállt az esõ, alig 300 méteren volt a felhõalap, fújt a szél, de legalább nem esett. Jó tempóban mentünk, 20-25 között folyamatosan. Egy óra után megálltunk rövid pisiszünetre. Sajnos tovább pakolásztunk, a többiek már elindultak, és lemaradtunk. Pedig mi sem mentünk lassan, de elvesztettük õket a szemünk elõl. És megint csak eleredt az esõ. Rohantunk, pedig utunk talán legszebb részén mentünk, szõlõtermõ vidéken, fantasztikusan szél kisvárosokon át. Utólag János elmondta, hogy bement egy helyre borozni, és borzasztó rossz volt a bor. De dicsérni kellett, mert a gazda úgy rakta elé, hogy az a legjobb bora.
Kremsben találkoztunk Jánossal, egy osztrák nénike mutatta meg neki az ifjúsági szállót, ami sajnos teli volt, ahogy a fõiskola kollégiuma is. Ezután mentünk csak a kempingbe, ahol a többiek már állították a sátrakat. Katika teljesen el volt ázva, amilyen hangulata volt még a biciklijét is eladta volna egy szállásért, csak ne sátrazni kelljen. Hiába volt esõvédõ a biciklistáskáján, beázott az is. Szerencsére a fényképezõgépe benne volt még egy tokban, az megúszta. Volt két szabad bungaló (konténer), gondolkodás nélkül elfoglaltunk egyet. Volt bent fûtés, hûtõ, rezsó. Utóbbi azért is volt jó, mert még a 3. szálláson otthagytam a frissen vett merülõforralót. Nem kellett az esbittel vacakolni a kávékészítésnél.
Elérkezett az utolsó biciklis nap, amikor Bécsbe mentünk be. Számomra ez volt a legunalmasabb nap. Végig a Duna mellett, ami tõlünk balra hömpölygött, a táj is egyre inkább hasonlított a magyarországira. A seggemet már nagyon nyomta a nyereg, szinte 5 percenként ki kellett kicsit ülnöm a nyeregbõl, és a 10-15 kilométerenkénti pihenõ is jól jött. Tullnból egyenesen is be lehet menni Bécsbe, ami rövidebb, de a hegyeken át vezet. Mi a folyóparton mentünk, amiben van egy kis kanyar, és északnyugat felõl ér be Bécsbe. Az utolsó elõvárosban kaptam defektet, de gyorsan sikerült ezen is túl lenni. Bécsben még vagy 20 kilométert kellett tekerni a kempingig. A legrövidebb úton mentünk oda, méghozzá a \\\"budai\\\" oldalon, és nemcsak egy hegyet kellett megmászni, hogy megérkezzünk. Valami olyasmit kell elképzelni, mintha Szentendrérõl Budaörsre úgy menne az ember, hogy közben felmegy a Csúcs-hegyre, majd a Hárs-hegyre, végül a Sváb-hegyre is, aztán legurul a másik oldalon. Ezután már nem kívántam magamnak több tekerést. Érkezés után természetesen eleredt az esõ, de csak kb. fél órát tartott. Utolsó napra bécsi városnézés maradt. A Schönbrunni kastély kertjében töltöttük a délelõttöt Katival, majd a Belvárosba szerettünk volna szétnézni kicsit. Háromkor volt a találkozó a Práter-híd \\\"pesti\\\" oldalán, szóval olyan sok idõnk nem volt. Pláne, hogy megint eleredt az esõ. Egy rakás különbözõ nemzetiségû turistával a Hofburg kapuja alatt vészeltük ezt át, majd kettõkor elindultunk a találkozóhelyre.
Számomra elég fárasztó volt ez a 8 nap, fõleg a vége felé. Szerencsére a bicikli is kibírta jelentõs sérülés nélkül, pedig sokszor eldõlt, és a felhõszakadás is lemosta róla az olajat, 2 napig nyikorgott szegény. Otthon durrant ki a frissen belerakott belsõ, amikor jó keményre fel akartam pumpálni.
