Márciusi Emléktúra 24

Négyesben indultunk el a Márciusi Emléktúra közepsõ távján. Szentendrérõl indultunk a HÉV-állomás mellõl. Nagy volt a sor a nevezési aztaltnál, de viszonylag gyorsan sikerült a nevezés, és rögtön el is indultunk. A város szélén haladtunk, majd egy két kanyar után a Kõ-hegyet vettük célba. Elvileg jelzett úton mentünk, de ha csak a jelzésekre hagyatkozunk most is ott kóválygunk Szentendre felett a domboldalban. Szerencsére a rendezõk kiszalagozták az útvonalat, az ünnephez illõ szalagokkal.

A Kõ-hegyen elmentem ládázni, addig a lányok elõrementek, mi szabolával hátramaradtunk. Eddig is gyorsabban haladtak, mi ráadásul lementünk a Csepel-forráshoz is. Lajosforrásnál találkoztunk újra, ott vettem át Katikától a kiskutyát.

500 méter felett még voltak hófoltok, nem olvadt el teljesen a hó, megteltek a vízmosások is vízzel. Ahol nyáron alig csordogál valami, vagy esetleg teljesen száraz a meder, ott most ömlött lefelé a víz. Tisztán, mint Ausztriában. Ennek megfelelõen nagy volt a sár, ami rendesen lelassított ugyan minket, de nem volt brutálisan rossz az út. A Tölgyikreknél volt a következõ ellenõrzõ pont, ahol ismét kaptunk egy kis csokit.

A piros kereszt jelzésen mentünk tovább, errefelé még sosem voltam. Meglepõdtem, hogy hirtelen nagyot emelkedik az út, szinte felmentünk a Bölcsõ-hegy magasságába. Itt a kutyával elég nehéz volt menni, folyamatosan rángatott. Szabola messze elõttem, a lányok messze mögöttem voltak. Azaz csak pár percre, de ez bõven elég volt ahhoz, hogy ne lássam egyikõjüket se. A hegyrõl lefelé a régi harckocsiúton mentünk le, majd ráfordultunk a Holdvilág-árok felé vezetõ turistaútra. A kutyával természetesen nem a létrán mentünk le, de anélkül sem biztos, hogy bevállaltam volna. Felülrõl lefelé valahogy sokkal félelmetesebbnek néz ki. Mellette a vízesés bõszen zuhogott, aztán egyszercsak eltûnt a víz az árokból. Kisvártatva ismét megjelent a kövek között, de már sokkal békésebben csordogált. Szabola már régen leért a Domini-forráshoz, meg is mérte, sõt, a Ramszesz-forrást is kitisztította a dzsuvától.

Itt kimentünk az árokból, a zöld kör jelzésen mentünk tovább a régi Csikóváraljai menedékház felé. Ez laza terep volt, kis ösvényen kanyarogtunk, sár sem volt igazán. A háznál volt a következõ pont, megvártuk szabolával a lányokat, kajáltunk egy keveset, a kutya legelt, majd hányt egyet, és mentünk is. A sár miatt lassabban haladtunk, de azért elég idõ volt még, a szintidõ nem forgott veszélyben.

Az olvadás miatt bõvebben folytak a források, mint nyáron, a Dominibõl is folyt a víz. A Gyorpár-forrás csak csöpögött, mint mindig, de a Jandaház melletti Hajósy-forráson ez a sok hó sem segített. Csontszáraz volt. Pomázra bejutni mindig elég unalmas, pár kilométer az erdõben, majd beérve a városba, az utcákon gyaloglni lefelé. A célban bõséges kaja állt rendelkezésre, Katika még egy zseblámpát is nyert.