Forrástúra a Bükkben Középtáv

A forrástúra sorozatra elmegyünk, ha tehetjük, mindig elõre lefoglaljuk azt a napot, nem szervezünk rá más programot. Kivéve, amikor HAK-ot szerveztünk rá, és amikor krichard húga költözködik. Most a Déli-Bükkben volt a rendezvény, három távval. A hosszútáv azért hosszú lett volna nekünk, a rövid táv meg rövid. Igazából a középtáv 23 km-e sem túl hosszú, hoszen minél rövidebb a túra, annál kevesebb forrást látogat meg. Jobban esett volna egy 30 körüli táv. Aztán odafelé a kocsiban szabola mondja, hogy a TTT-n pénteken már 32 km-t látott. Nosza, az +9, legalább 2 órával több gyaloglás, de végül is belefér. Majd takarékoskodom a szendvicseimmel.

Induláskor az itiner mellé kaptunk egy betétlapot, miszerint Síkfõkútig változás van. A rendezõk betettek pár kanyart, hogy nézzük végig az Eger melletti kaptárköveket. Emiatt sokszor nem is a jelzett utakon mentünk, hanem szalagozást kellett követni. A leírás elég elnagyolt volt, igazából nem derült ki róla, hogy mi is az ellenõrzõ pont. A tanösvény állomásainak számát kellett felírni, de ugye nem volt mindegy, hogy melyiket írja fel az ember. Szerencsére a szalagozás rendben volt, jól lehetett követni. A legutolsó ilyen táblás ponton esett csak le, hogy hányadik ponton is vagyunk, innentõl már az útleirás is részletesebb volt. Természetesen ezek ember nélküli pontok voltak ó, de bólya vagy más jelölés nem volt kint, hogy hányadiknál is járunk. Igazából csak az zavart az egészben, hogy sok idõ elment a tanakodással.

A Rekettyés-forrás volt az elsõ erdei forrás. A városban is volt egy kút, ott tömeg volt, mindenki onnan vitt magával vizet ballonokban. Ez volt az utolsó is, amit megmértünk. Idõ hiányában nem tudtunk a többivel foglalkozni, pedig igazából ezért szeretjük ezeket a túrákat. A következõk a Király-kút és a Király-forrás, sárga, majd piros turistajelzésen közelíthetõ meg, utóbbiról a fennsíkról kell letérni a szalagokat követve. A fennsíkon egyszer csak meglátunk egy lefelé tartó völgyben egy embert, aki felfelé, felénk jön. Összetalálkozunkt, kiderült, hogy túrázó a hosszútávon. Eltévedtek, majdnem elmentek Szomolyára, azt mondja arra is voltak szalagok, de az biztos nem jó irány. Aztán látom, hogy ugyanabból a völgyöl egy rakás ember jön felfelé. Ennyien rossz irányba mentek volna? A papírtérképre be volt jelölve mind a két forrás, és aszerint nekünk is vissza kell menni 300 m-t a tetõre, majd egy másik völgyben lemenni. A térkép alapján szépen odataláltunk aztán a Király-kúthoz, ami tulajdonképpen egy gémeskút volt. A szomszédban éppen lazító szürkemarha gulya ivászata szokott innen zajlani. Nem messze ettõl volt a Király-forrás, ami messzirõl dagonyának tûnt, de szépen csordogált a víz kifelé a kövek alól. A Lajos-forrás is egy köpésre volt, legalábbis az ellenõrzõ pont (ez volt az elsõ emberes). Maga a forrás kicsivel tovább, közvetlenül a turistaút mellett épült ki.

Kevésbé sûrû, mondhatnám azt is, hogy unalmasabb szakasz következett, végig a sárga jelzésen Síkfõkútig. Jobbra-balra fel-le kanyargott az út, szabolát kezdték megviselni az emelkedõk. Síkfõkút elõtt letértünk a sárgáról, és a régi sárga jelzésen mentünk le, amit az én GPS térképem még mindig sárgának ír. Jó lenne azt is frissíteni. Jó durva lejtõ vitt le a faluba, minden lépésnél fékezni kellett. A GPS 20 km-t mutatott, az itineren 15 volt írva ehhez a helyhez. Szoktak különbségek lenni, de azért ez az 5 km ekkora távon kicsit durvának tûnt. Fõleg, hogy úgy éreztük, hogy jól haladunk, nem éreztem fáradtságot, ami visszavetett volna.

Csak egy kis pihenõ, de éppen csak annyi, hogy megtöltöttük a palackokat vízzel, és már indultunk is tovább. Nem méricskétlünk, pedig igazából látszódott, hogy nem fogunk szintidõn belül beérni. Ha lehet hinni a táblázatnak, akkor még 18 km van hátra, akkor pedig a 23 helyetti 32 km-bõl 38 lesz a végén. Ha a saját hülyeségem miatt van a késés, akkor rohadtul fel tudom húzni magam, de ebben az esetben nem errõl volt szó. Ha a múszer téved is, 6-7 km-t biztosan nem, erre a túrára a 32 km is egy markáns alábecslés.

Felmásztunk a Cseres-tetõre, felírtuk a kódot, majd sorra vettük a környezõ forrásokat. Kezdett hegység alakja lenni a tájnak, szûkebbek voltak a völgyek, az emelkedõk nem olyan hosszan elnyúlóak voltak, mint eddig, hanem hirtelen törtek a magasba. A források is szaporodtak, szinte fél kilométerenként jöttek egymás után. A kutya nagyon élvezte a sok vizet. A legtöbb forrás száraz volt, de volt sok patak, sõt, az Attila-forrásnál egy erdei tó is. Naná, hogy belevetette magát. A Várkúti erdészháznál is pihentünk, de megint csak annyira, hogy megvártam szabolát. A lányok közben elõre mentek. Elég kemény emelkedõ hozott ide fel minket, szabolát le is lassította, de legalább itt meg tudtuk tölteni a palackokat megint, mert jól folyt a víz. De energiapótlásnak a büfében vettünk csokit és kólát is.

Kisvártatva utolértük a lányokat, bea a lejtõn lassult be a térde miatt, és õ is ki volt már tikkadva. Pedig még egy nagy falat hátra volt, a Nagy-Eged. A Tiba-kúttól kellett ide feljönni, majd utána tulajdonképpen végig lejtõ a célig egy kis dombocska kivételével. A tetõn a kilátót éppen építették, de kicsivel lejjebb a kereszttõl is remek volt a kilátás Egerre. Amíg ládáztam bea elindult lefelé, Katika fényképezett egy társaságot, szabola meg pihent. Most telt le a szintidõnk.

A lefelé út sem volt fáklyás menet, fõleg beának, a görgõ mészköveken oda kellett figyelni hova lép az ember, és a meredekség is olyan volt már, ami már kellemetlen. Szerencsére a GPS-el könnyen visszataláltunk a rajtba/célba, de ha nem lett volna, bénázhattunk volna a városban is egy sort. A kiskutyát pórázra kellett fogni, mert kicsi volt a járda, és nagy a forgalom. A vége felé már nem futkozott olyan elánnal, mint az elején, de így pórázon is húzott, amikor észrevett egy kismadarat, ami szemét módon pont ott csipogott a közelben a járdán. A célban persze már kifeküdt, amíg átvettem a díjazást és a csokikat.