Horváth József Emléktúra a Börzsönyben

Össznépi közös 8 fõs családi túrára mentünk el a Börzsönybe. Ami nagyon szimpatikus volt benne, az hogy végig terepen kellett menni, nem volt faluban bolyongás hosszú kilométereken keresztül A szokolyai vasútállomást már alapban ismertem, ez a túra is onnan indult de nem a kisvasút, hanem a rendes nógrádi vonal melletti állomásról, amit gondolom jó kevesen használnak, ezt jelzi, hogy az állomás elég messze van a falutól ráadásul kriminálisan rossz út vezet oda. Most ezen az úton elég nagy volt a forgalom, hiszen többen is igyekeztek a túra startjához, sõt még egy busznyi túrázó is érkezett, akik elõttünk araszoltak az egysávos úton és a szembejövõ kisteherautónak egészen a vasútállomásig kellett visszatolatnia hogy elengedje a buszt és mögötte minket.

Egyre több és több túra van az országban és a szervezõk természetesen megpróbálják a túráikat minden korosztály számára vonzóvá tenni. Ezt úgy tudják a legkönnyebben elérni, ha minél több résztávon indulhatnak a túrázók, van egészen rövid, és van az extrém dolgokat kedvelõkenk 50+ km-es táv is. Ez a túra is ilyen volt, bár itt csak 40-es volt a leghosszabb túra.

Mi természetesen a legrövidebb távon indultunk, a nevezésnél 8 itinert kellett számunkra kitölteni a szervezõ hölgynek:) Az idõ remek volt, sehol semmi felhõ, igazi tavaszi nap, de nem kellett gatyarohasztó melegtõl sem tartani. Persze ezt a túrát magunknak is megszervezhettük volna, minek menjünk ilyen szervezett túrára? Én szeretek ilyenekre járni, mert akik szervezik valószínûleg jobban ismerik a környéket és a turistaútvonalakat mint én, olyan helyeken fognak elvezetni bennünket ami a lehetõ legjobb. Na meg a végén kapunk kitûzõt és ezeket meg szeretem gyûjteni, nem beszélve arról, hogy a gyerkõcök is szeretik ezeket a mütyûrüket. Az hogy útközben kapunk elemózsiát az csak hab a tortán. Persze van hátránya is, fõleg az, hogy az ilyen túrákon elég sokan vannak és még nevezési díjat is kell fizetni, de hát valamit valamiért. Szerintem a legtöbb esetben megéri.

A túra tulajdonképpen egyszerû volt mint a fakocka: fel egy csúcsra, majd egy másik úton vissza a startba. A hegy a Nagy-Kõ-hegy volt, ahol már kricharddal voltunk egyszer, amikor a Börzsöny Csúcsai túramozgalmat csináltuk. Csak akkor arra mentünk fel amerrõl most lefelé jöttünk.

A startból észak felé indultunk a Les-völgyben. A turistaút nem emelkedett, kicsit hullámvasútazva haladt a fák között, a vasútvonal mellett. Persze ahogy ez lenni szokott, az elsõ 100 méter után meg kellett állni, mert akkora éhség tombolt a gyermekek között, mintha két hete semmit nem ettek volna. Mindenki jól belakott, még az is evett, aki nem volt éhes, a hidegélelem fele elfogyott az elsõ 500 méteren. De ezután rendezõdtek a soraink és folytattuk a túrát.

Aztán kiértünk egy nagy rét mellé, ahol végre éreztem, hogy 2015-ben is megérkezett a tavasz. Szépen zöldellt minden, a fák már kihajtottak, a nap sütött, szóval igazi tavasz volt. Itt a réten tértünk rá a kék sávra, amelyen keresztül fel kellett kapaszkodnunk a csúcsra. Ez volt a túra egyetlen emelkedõ szakasza, igaz vagy két kilométeren keresztül mentünk felfelé. A srácok nagyon jól bírták, le a kalapot elõttük.

Lassan felértünk a gerincre, és pár száz métert haladve egy keskeny ösvényen elértük a csúcsot. Itt az esõbeállónál kaptunk csokit és a túra egyetlen pecsétjét is. Nagyon jó kilátás nyílt innen a csúcsról nyugat felé. Távolban látszott Szokolya is. Itt voltunk kb. 6 km-nél. És még 4 volt hátra.

Továbbindultunk. Idõnként felhangzott egy-egy mikor érünk már oda, de ezt nem a fáradtság inkább az unatkozás vezette a gyerekek szájára. Persze Petrát azért bevallom vittem a nyakamban, de a többieknek erre már nem volt szüksége. A csúcsról enyhe lejtõ vezetett dél felé, végig a hegygerincen, erdõben.

Már csak egy feladat várt ránk, le kellett ereszkednünk vissza a Les-völgybe a vasútvonal mellé. Ezt egy meredekebb szakaszon követtük el. A turistautat vastagon belepte az avar,és az azok alatt megbúvó kisebb sziklák és kövek néhol megviccelték a csapatot. De szerencsésen leértünk a völgybe és innen már csak kb. 500 métert kellett haladnunk, hogy elérjük Szokolya vasútállomását és a célt. A célban egy kis sorbanállás után megkaptam a 8 kitûzõt és emléklapot, míg a többiek letelepedtek, ittak, ettek és pihentek egy kicsit. Jó kis túrán vettünk részt, a szervezés jó volt Petróca elsõ kitûzõs túráján. Végül a 10 km-bõl körülbelül 6-ot a saját lábán jött végig.