Muzsikál az erdõ

Újabb túra a Cserhátban, nagyjából hasonló útvonalon, mint a tavaszi forrástúra. Odafelé, majd vissza az OKT-n mentünk a célba.

Szentkútról indultunk, és ahogy az lenni szokott, a szûkebb környék összes látnivalóját sorra végigvette az útvonal. Elõbb a barátlakások, majd a hegytetõn át a Szent László hasadás, végül a források következtek. A tavaszi forrástúrán látható jelzéskezdemények mára teljesen látszódtak, és ezek szerint akkor a kéktúra útvonalát festették át. Most már nemcsak eljön Szentkút mellett, hanem be is megy oda, és magukat a forrásokat is érinti. Mi is ezt követtük egészen Sámsonházáig, de a Forró-kúthoz nem mentünk be.

Felhõs, de meleg, fülledt idõ volt. Útközben az esõ is esett, de szerencsére csak kis gócokban, és a túra alatt is megúsztuk a csapadékot. A fülledtség miatt az emelkedõk rendesen megizzasztottak, gyakorlatilag már a harmadik emelkedõ után tiszta víz volt a hátam a hátizsák alatt, de elõl a fényképezõ táskája alatt is volt egy kocka alakú kis folt. És természetesen bûzlöttem, mint egy disznó.

Sámsonházát a templom felé hagytuk el, majd a hõforrás mellett is elmentünk. Megsimogattuk a vizét, ami melegebb, mint egy normális forrásé, de nem forró, hanem inkább langyosnak lehet mondani. Erdõmentes tájon mentünk tovább, kósza jelzések voltak a bokrokon, de szalagokkal meg volt erõsítve az útvonal. Több kisebb emelkedõt leküzdve, majd egy gerincen elhagytuk a jelzett utat. Most már csak a szalagozást követtük, és jutottunk fel a Tepke-gerinc legészakibb szakaszára, ahol ellenõrzõ pont is volt. Visszatértünk a kékre, de már visszafelé, Szentkút felé mentünk rajta.

Itt már normális erdõ volt, el is ment a GPS jel, hosszú-hosszú kilométereken át nem látta a mûszer a mûholdakat. Ezen csak az segített, amikor kiértünk az erdõbõl. Nagybárkányban hosszabb pihenõt tartottunk, ettünk-ittunk, és Katika nem adott csokit.

Érdekes helyen van a falu. Körülötte csupa dombok vannak, mindegyik kopasz, nincs rajtuk erdõ, nagyon közel vannak a faluhoz, és ahhoz képest, hogy nem magasak, elég meredekek. Általában rét vagy kaszáló borítja õket. Az a gyanúm, hogy ez is egy tipikus nógrádi fagyzugos hely.

Visszaértünk Sámsonházára, de nem zártuk be a kört. A geológiai feltárás mellett újabb ellenõrzõ pont volt, majd felküzdöttük magunkat Fejérkõ várához. Itt már kisütött a nap, ami tovább melegítette a levegõt, de maradt a fülledtség. A várnál le is kellett ülnöm, ami nem szokványos egy 25 km-es túrán. A vár kis kitérõ volt, visszaereszkedtünk a kék jelzésre, és immár ugyanazon az úton, de visszafelé mentünk, mint ahogy reggel jöttünk. Azzal a különbséggel, hogy rövidebb úton mentünk be Szentkútra, nem tettünk egy nagy vargabetût a források felé. Ehhez egy elég keménynek tûnõ gerincen kellett átkelni, de szépen lassan ezt is letudtuk. Közben a kutya felmászott egy vadászlesre. Elõször fordult elõ ilyen, eddig mindig csak az elsõ lépcsõfokig jutott. Természetesen lefelé már nem mert jönni, úgyhogy a késõbbiekben jó lesz arra figyelni, nehogy eltûnjön elõlünk ilyen módon.

Reggel, induláskor Szentkúton csak a túrázókat lehetett látni, most viszont tömeg volt. Ami vonzotta az árusokat is. A rendezés nagyon jó volt, rengeteg mindent adtak. A szokásos zsíros kenyéren kívül házi készítésû süti, csoki, lekvár is volt, többfajta szörp, és hûtõmágnest is adtak a végén.