Hochlantsch

Sopronból ugrottunk át a Hochlantsch-ra, ami Stájerországban van Graz-tól északra, a Mura völgyétõl keletre. Oldalában van a Medveölõ-szurdok, amin át a csúcs is megközelíthetõ nyugat felõl. Mi nem ezt választottuk, hanem kelet felõl, Teichalm felõl mentünk fel. A Mura völgye 500 m magasan van, a Teichalm melletti tó pedig 1100-on, így jóval könnyebb volt a túra.

A csúcsig tehát csak 600 m-t kellett megtenni, ami még magyarországi viszonylatban is kevéske. De azért mégis más volt, mert ezt a szintet alig 2,5-3 km-en belül kellett leküzdeni. Gyorsan felmászni a gerincre, majd ott egy lazább séta, és a csúcs elõtt a végsõ emelkedõ. Valahogy így lehet leírni txt formátumban a metszetet. A turistaút szinte nyílegyenesen ment fel a hegyre, de ezzel együtt egy autók által is járható szélesebb út kanyargott a hegyoldalban. Mi természetesen a jelzett úton mentünk, ami azért jóval izzasztóbb volt. És a 600 m-es szintre tekintettel még botot sem vittünk.

A csúcs legtetején csináltam egy béna csúcsfotót, majd a szárnyas hangyák zaklatása közepette elköltöttük csokijaink és szendvicseink jelentõs részét. Nyugat felé, a szurdok irányába mentünk lefelé. Ez az út fingatósabb volt, sziklákon kellett lépkedni, végig odafigyelve, nehogy kimenjen az ember bokája. A meredély is szigorúbb ezen az oldalon, cserébe hamarabb le lehet érni a Steirischer Jöckl nevû hüttéhez. Ezt a szikla peremére építették, a szélsõ padokon ülve le lehet látni az alattunk lévõ völgybe.

A szokásos almafröccs elfogyasztása után lementünk egy szikla és forrásocska mellé épült fatemplomhoz, majd vissza fel a házhoz, és tovább ereszkedtünk. Leérve egy völgybe akár vissza is mehettünk volna a tóhoz, ahonnan indultunk, végig a patakparton a Hochlantsch déli peremén. De mi tettünk még egy kört, felmenve a Tyrnauer Alm-hoz, ami egy másik házikó. Alulról nézve durván nézett ki, pedig csak 200 m-rel volt felettünk. De mindegy, végül is egy kocsiút megy fel hozzá, azon szépen felkanyargunk. A többiek viszont szenvedni akartak, nyílegyenesen mentek megint fel, közvetlenül a tehenek kerítése mellett. Én meg nem akartam egyedül mennni, szenvedtem hát velük. Pedig ki volt írva, hogy ha van kistehén, akkor a nagyok nem nagyon komálják a kutyákat. És volt itt is kistehén, és tényleg nem komálták a Vágányt. Ahogy ott állt a tehén a neki éppen csak térdig érõ szögesdrót mellett, valahogy nem éreztem, hogy olyan nagy biztonságban lennénk.

Szerencsére a tehénkék beérték ideges fújtatással, mi is nekiiramodtunk az emelkedõnek - már amennyire ez lehetséges volt. Mivel ez egy legelõ, nem voltak fák, és tûzött a nap elég rendesen. Lent, normális magasságban 30-35 fok volt, itt fent mondjuk rá 15-tel kevesebb, de még ez is sok volt.

A háznál kipihentünk az emelkedõ fáradalmait az árnyékban, beleraktuk az arcunkba a maradék édességet, majd egy kellemes, kanyargós, és nagyjából szintben haladó ösvényen elindultunk a parkoló irányába. Útközben néha-néha kimentünk a fenyvesbõl, ilyenkor izzadtunk, mint a lovak, de bent az erdõben kellemes volt a hõmérséklet. Jó meredek hegyoldalakon mentünk oldalvást, és visszanézve innen is durvának tûnt a legutóbbi házhoz felvezetõ út. Igazából csak pár száz méteresek ezek az emelkedõk, de jóval meredekebbek, mint nálunk.