Faial da Terra a falu neve, ahonnan a túra indult, és a tengerparton fekszik. A tengerpartot úgy kell elképzelni, hogy van egy 300-400 m-es sziklafal, ami beleszakad a tengerbe, amit a hullámok folyamatosan nyaldosnak. De ez a nyaldosás nem olyan, mint a Balatonon, vagy az Adrián, hanem kõ keményen nekibaszódik a hullám a sziklának, és felcsap több emelet magasra. És kvázi állandóan ez van, csoda, hogy nem kopott még el a sziget. Itt a falunál van egy patak, ami bevágott a sziklába, és kialakított egy kis völgyet. Ennek az alján, a torkolatnál van a falu. Ebbõl következik, hogy egyik oldalról az óceán, kétfelõl több száz méteres sziklák veszik körbe.
Mi a patak mentén mentünk fel a völgybe, és két vízesést néztünk meg. Szinte végig erdõben haladtunk. Ami amúgy elég
buja volt, többnyire valami fenyõszerû fák alkották, de volt bambusz, faméretû harasztok, hortenziák, de az út jól ki volt járva/tisztítva. Egy helyen egy baromficsalád is az utunkat állta kakasostól, tyúkostúl, csirkéstõl.
Az elsõ vízesés Salto do Prego volt, amiben akár fürödni is lehetett volna, csak baromi hideg volt a víz. És persze kristálytiszta. Egy ösvényen a felsõ részére is ki lehetett menni.
Továbbhaladtunk a felsõ vízesés felé (Salto do Cagarrao), az olyan 450 m-es tengerszinti magasságban volt, és elég sokat kellett kaptatni hozzá. Hozzá rendkívül fülledt idõ társult a növényzet alatt. Ez az idõ a hatalmas levelekkel, a völgyekben csöpögõ vízzel trópusi hangulatot kölcsönzött az egésznek. Azzal a kivétellel, hogy nem voltak emberevõ pókok, kígyók, kalózok. Igazából a felsõ vízesés nem volt olyan szép, mint az alsó, de azért azt nem mondanám, hogy nem érte meg feljönni ide. Kicsit sáros volt az út, a lejtõkön oda kellett figyelni, nehogy lezúgjon az ember. Mert azért sok helyen közvetlenül az út mellett volt a szakadék. Még akkor is, ha nem lehetett a növényektõl látni.
Vissza majdnem ugyanazon az úton mentünk, csak betértünk Sagurinho faluba, ami egy hegygerincre épült, de már csak kevesen lakják. Faial da Terra-ból egy kanyargós gyalogút vezet fel oda. Van ott egy kút, ott kicsit lepihentünk, megszárítkoztunk, amennyire csak lehetett (mert ugye olyan izzadtak voltunk, mint a lovak). Itt banánültetvényeket is láttunk, ami meg is érik errefelé mindenféle üvegház nélkül is.