Le Reculet

Ezzel kezdõdött. Ez volt az elsõ magashegyi túránk, bár ez is csak egy kicsi kiruccanásnak indult. Legalábbis krichard ezt adta be nekünk. Abszolút nem volt semmi hegyi cuccunk. Még a táskám cipzárja is elcseszõdött, nem lehetett a hátra venni, nehogy kiszóródjon minden. Szabola csak egy farmert hozott, ebben volt minden nap, míg Svájban voltunk. Szóval, überamatõrök voltunk, bár ez nem meglepõ, most 2 évvel késõbb még mindig azok vagyunk ilyen téren, legfeljebb az über jelzõ már azért elhagyható.

Szóval az egész úgy kezdõdött, hogy krichard egy rohadt kis pénzéhes köcsög, aki inkább kiment egy évre Cernbe dolgozni, és félbehagyta(!), (egészen pontosan csak halasztotta) az egyetemet. Mi meg voltunk olyan kis sunnyogó hiénák, hogy meghívattuk magunkat hozzá, így megspóroltuk a szállásköltséget. Genf mellett lakott Franciaországban. Innen járt be Cernbe.

Szóval, ez a Le Reculet, a Jura hegység második legmagasabb pontja, és egy köpésre van attól a falutól, ahol a krichard lakott. Nem tudom mi a neve, ezeket a hülye francia neveket nem tudom megjegyezni, én kérek elnézést miatta. Késõ délelõtt indultunk neki, térképünk nem volt, krichard már volt itt többször, ismerte az utat. A parkoló 800 méteren volt, innen indultunk. Az elején még normális erdõben haladtunk, majd fokozatosan egyre kevesebb fával találkoztunk, azok is inkább kisebb méretûek. Szabola elélvezett a gyönyörtõl, ilyen különleges virágok nálunk nincsenek, fotózta is õket, mint az állat.

Sajnos szar idõ volt, nem lehetett élvezni a panorámát. Pedig volt bõven olyan hely, ahonnan biztos jó a rálátás Genfre. De mindegy, ezen nem keseregtünk sokat, úgysem tudjuk megváltoztatni. 1100 méter körül láttuk az elsõ havat, aztán egyre több hófolttal találkoztunk. És egyre több zerge is volt, úgy kellett õket lerugdosni a hegyoldalról, annyian voltak, mint BKV ellenõr a Nyugati-téren a reggeli csúcsidõben.

Átmenetileg eleredt az esõ, amiben voltak kis jégszemek is. Behúzódtunk egy fa alá, és ha már megálltunk, kajáltunk is egyet. Szerencsére gyorsan elállt, és újult erõvel folytattuk utunkat fölfelé. 1400-1500 méter körül volt egy tehénitató. Itt csináltunk egy csoportképet, de sajnos életlen lett. Innen már gyakorlatilag szûz hóban mentünk, de mivel már április volt, és ez nem olyan nagy magasság, nem volt mély a hó. Karmazsinunk (kamásli:)) nem volt, ezért a farmer és a cipõ beázott.

A csúcs felé

Egy meredek emelkedõt kellett leküzdeni a hóban, de azért utána is figyelni kellett, hova lép az ember. Kezdõként elég szarul nézett ki a hegyoldal, kicsit azért fostam, nehogy szarul lépjek. Itt már felhõben voltunk, csak kb. száz méterre láttunk elõre. Törpefenyõ, szikla, hó. Ez volt a látnivaló. Aztán hirtelen megjelent a ködben egy villanyoszlopra emlékeztetõ kereszt. Ez jelképezte a csúcsot. Volt rajta egy hõmérõ, ami +4 fokot mutatott.

Lefelé másik úton mentünk, legalább is egy darabig különbözött a felfeleúttól. Egy meredek lejtõt kellett leküzdeni, ahol ugye mi nem igazán vagyunk jártasak. Magyarán iszonyat lassan és óvatosan mentünk le Natasával. Egy széles völgyben haladtunk lefelé, ahol helyenként összegyûlt a hó, és bele is léptünk lukakba, amiben az egész lábunk eltûnt. Alaposan át volt már ázva a cipõnk, személy szerint én már alig vártam, hogy visszaérjünk, és rátegyük a vizes cuccot a radiátorra. Szabola azt várta, hogy este megcsinálhassa a paprikás csirkét normális csirke, paprika és tejföl nélkül, krichard pedig WC-ben alvást várta.