Lochnagar

Skóciai nyaralásunk harmadik bázisáról, a Vera háztól indultunk el, hogy felfedezzük a Cairn Gorn hegységet. Már elõzõ nap este elvetettük az eredeti tervünket, miszerint Nagy-Britannia második legmagasabb csúcsát, a Ben Macduit másztuk volna meg. Sajnos a Vera háztól az indulási helyszín kb. 2 óra kocsikázásra lett volna, és a túra sem tûnt olyan egyszerûnek, így választásunk a Lochnagar hegyre esett, mivel az csak 1 óra utazásra volt a szállástól (legalábbis mi azt hittük). Reggel 9-kor, mikor krichárd beírta a vazzéba az indulási helyszínt, kissé sokkot kapott, mert több mint 2 óra utazást mutatott a telefon. Gyorsan megnéztük google mapsen is, ott csak másfél óra volt az utazás, így elindultunk Glen Muick felé. Fél 11-re meg is érkeztünk, kifizettük az egész napos parkolási díjat, majd elindultunk, hogy meghódítsuk a hegyet.

Elõször egy réten mentünk keresztül, ahol elég jó utat csináltak, különben a lápos réten elég nehéz lett volna száraz lábbal átkelni. Miután magunk mögött hagytuk a lápos területet, gyönyörû erdõ fogadott minket, minden szép zöld volt és rengeteg gomba volt az aljnövényzetben. Úgy néztek ki, mint a vargányák, de mivel nem vagyok egy gombaszakértõ nem mertem szedni belõlük, hátha mégsem azok. Miután elhagytuk az erdõt, hangás tájon kezdtük meg az emelkedést felfelé. Sajnos a hanga többsége már elnyílt, pedig gyönyörû, amikor az egész hegy rózsaszínes lilás színben pompázik. Szerencsére az utat kövek borították, így nem okozott gondot a haladás, bár így is lehagyott egy-két gyorsan szökellõ leányka minket, Juhi nagy örömére. Egyre jobban emelkedett az út, krichárddal mentünk elõl, Balázs és Juhi jócskán lemaradtak. Egy gerincre vezetett fel az ösvény, de még mielõtt felértünk volna, megálltunk Ricsivel enni és inni kicsit. Ezalatt a többiek is beértek minket. Mivel õk nem voltak sem éhesek, sem szomjasak, folytatták az utat nélkülünk, viszonylag hamar sikerült beérnünk õket, kb. mikor a gerincre is kiértünk. Innen már lehetett látni a hegy csúcsát az alatta elterülõ loch-hal együtt. De elõtte fel kellett menni még egy igen kemény emelkedõn is.

Balázs ment elõl, utána én, majd Juhi és krichárd kicsit lemaradva jöttek. Az út nagy kövekbõl állt, ami lépcsõszerûen volt felépítve. Balázs egyszer csak megállt elõttem és közölte velem, hogy elfogyott az út. Ekkor elõrementem, és tényleg elfogyott, de pár sziklával feljebb újból látszódott, hogy merre is halad a kõlépcsõ. Innentõl az emelkedõ tetejéig én mentem elõl. Az emelkedõ tetején egy fennsík fogadott minket, ahonnan át kellett menni a másik hegyre. A fennsíkról elõször lefelé mentünk egy hasadék mellett, ahonnan a lenti tavat is lehetett látni, majd ismét felfelé vettük az irányt a Lochnagar csúcsra. A csúcsról szép kilátás nyílt a többi hegyre, ahol még tájékozódást segítõ plakett is volt, hogy lehessen tudni merre melyik hegycsúcs található.

Megettük a csúcson az elemózsiát, készítettünk pár csúcsfotót, pihentünk kicsit majd elindultuk lefele. Egy rövid ideig ugyanazon az úton haladtunk mint felfele, aztán az út leágazott, és mi jobbra vettük az irányt. Egy patak mellett haladtunk lefele egészen sokáig. Nagyon gyönyörû volt a táj. A patak kristálytiszta vize pedig a napsütésben egészen hívogató volt, szívesen megmártóztam volna benne. Egyre lejjebb ereszkedünk míg egy csodálatos vízeséshez (Glass Alt falls) nem értünk, melyet Viktória királyné, és Károly herceg is gyakran látogatott. Végül egészen leereszkedtünk a Loch Muickig, amibe természetesen Ricsivel és Juhival be is mentünk.

A Loch partján haladt tovább utunk, mi Balázzsal arra gondoltunk, hogy nem megyünk tovább a parton, hanem inkább egyenesen folytatjuk utunkat, de elég hamar rájöttünk, hogy arra hosszabb lenne az út, és visszafordultunk. Kicsit felfrissítettük magunkat, majd autóba szálltunk, hogy visszakocsikázzunk a Vera házhoz. Nekem nagyon tetszett a táj, csodálatos helyeken jártunk, és az idõ is gyönyörû volt.