Bakancsok a Duna irányába 20

Ezen a szombaton ez a túra tûnt a legszimpatikusabbnak, úgyhogy a Börzsönybe mentünk. A 30 km-es távon túl sok volt a szint, a 10-es túl rövid, az 50-75 meg túl hosszú. A maradék, a 20 km-es verzió pont tökéletesnek tûnt. Az elsõ km-ig, amikor Zsófi észrevette, hogy nem 6 óra szintidõ, mint ahogy a ttt oldalán meg volt adva, hanem csak 5. Na mindegy, mondtam, legfeljebb nem érünk be idõre.

Bejött a sejtés, hogy az emelkedõk lassítanak le minket, amibõl négy nagyobb volt a túra során. Rögtön az elején a 200 m alatt fekvõ Letkésrõl kellett felmenni a Sákola-tetõre. Már majdnem fent voltunk, de egy meredekebb részen Zsófi azt mondta, hogy inkább visszafordul, mert úgysem fogja bírni. De aztán sikerült rábeszélni a folytatásra, meg talált egy botot is, amire támaszkodhatott, ha már otthon hagytuk a túrabotot. A tetõn már szarvasbõgést is hallottunk, de Vágányt valahogy nem érdekelte. A tengernyi hangya annál inkább, egyszer a talpát is megállt nyalogatni.

Gyorsan elhúztunk onnan, lejtõ következett, majd a Kis Koppányt kellett megmászni. Ez volt a második emelkedõ, de itt a tetõrõl már pazar kilátás nyílt a környékre. Errõl lejönni sem volt könnyû a meredek miatt, de nem volt olyan hosszú. A Széles-hegy szintén lelassított, de persze a kutyát ez nem érdekelte. Amíg nem jöttünk, ott a lehullott somot zabálta a csúcson. A László-forrásig jó tempóban haladtunk, gyakorlatilag visszanyertük azt az idõt, amit eddig elvesztettünk a lassú emelkedõk miatt. De a legnehezebb még hátra volt.

Ez pedig a Nagy-Galla, amit két lépcsõben kellett megmászni. A forrástól a tisztásig, ahol ellenõrzõ pont is volt. Pecsételtünk, ittunk, itattuk Vágányt, akinek a vize jócskán fogyatkozott, és próbáltuk a figyelmét elterelni róla, hogy a földre volt téve a körtés rekesz. Ami nem kutyakaja, de nem is labda, annak ellenére, hogy gömbölyû. Sõt, az eldobott szilvamagot szintén nem kell visszahozni, de megenni sem. A pihi után nekivágtunk a Gallának, amit úgy saccoltam, hogy 40 perc alatt át is megyünk rajta. 30 lett belõle, de a lefelé út majdnem ugyanolyan hosszúra sikerült, mint a felfelé. Ráadásul még az emelkedõ elején Zsófi botja is megadta magát. A csúcson fotóztam, ittam amíg vártam Zsófit, a kutya meg simogattatta magát az ott ücsörgõ túrázókkal.

Most már csak annyi volt a dolgunk, hogy a kb. 5 km-t, ami hátravolt a célig 70 perc alatt megtegyük. Emelkedõ már nem volt, durva lejtõ sem, úgyhogy gyorsan haladtunk, és 10 perccel a szintidõ elõtt be is toppantunk a célba.