Kincsesbánya 30

Végre egy túra, amin megmutatkoztak a tél szépségei is. Még ha nem is a teljes távon, de a túra jelentõs részén hóban mentünk. És nemcsak alattunk, hanem felettünk is volt hó, kisebb-nagyobb intenzitással órákon át havazott. Öten indultunk el, ebbõl három dendeócsés paraszt.

Kincsesbányán a mûvelõdési házban volt a rajt és a cél. A rendezõk többen mutatták az utat azoknak, akik kocsival érkeztek. A háztól nem messze volt egy nagy füves placc, ott lehetett parkolni. Tömeg volt a rajtban, de viszonylag hamar el tudtunk indulni. Szóvel a szervezésre nem lehetett kifogás. A mentelap sem volt akármi. Színes térképpel, nem egy fénymásolt lap, ami általában szokásos. Amit hiányoltam, az az ellenõrzõ pontok helye a térképen. De a leírásban minden le volt írva korrekten. Nem lehetett eltévedni. Legalábbis nekünk nem sikerült.

Szalagozott úton indultunk el, és nemsokára az elsõ ponton máris kaptunk egy csokit. Az idáig tartó emelkedõn a bemelegítés meg is volt. Innen a dombtetõn mentünk, szemben havas domboldalakkat lehetett látni. Ahol voltunk, ott még csak foltokban volt hó. Nem volt sár, ami nagyon feldobta a hangulatot. Fagyott volt a talaj, és egyre több hó is volt az úton. Azért figyelni kellett, nehogy elhasaljon az ember, fõleg azon a lejtõn, ami levitt a víztározóhoz. A tavat az északnyugati részén értük el, ahol be volt fagyva. Sokáig mûúton mentünk, és tök fasza volt, hogy esett a hó. Szabola erre verte magát hosszú kilométereken át. Egyre több volt a hó, de ez nem most esett. A legtöbb a Gaja-szurdokban sé Bodajkon volt, de érdekes módon, ettõl délre alig 5-6 km távolságra már semmi jele nem volt.

A túra vitathatatlanul legszebb része a Gaja-szurdok volt. Sok víz volt a mederben, aki már többször volt itt, az azt mondta, hogy még soha nem látott ennyit. A turistaút végig a patak mellett kanyargott a szurdokban. Egy helyen kis vízesés is volt rajta. Többször kellett kerítésen átkelni, ami nem ment olyan könnyen, mert nagyon le voltak fagyva a falépcsõk. A szurdokból a túra leghosszabb emelkedõjén kellett felmenni a tetõre, ahonnan beláttuk az egész szurdokot. Nagyon jól nézett ki a "havazás mögött". Kezdtem kicsit lelassulni, emlaradtam a többiektõl kissé, de az kerítésen átmászós részeken mindig utolértem õket. A dombtetõre felérve megpillantottuk Bodajkot, ami túránk legészakibb pontja, innen már majd visszafelé megyünk Kincsesbánya felé.

A sípályán mentünk le. Ment a sílift is, de nem volt sok síelõ, inkább szánkózott a nép. Itt volt a legtöbb hó. Minek megyünk mi a Triglavra, amikor itt van b.. meg Bodajk is sokkal közelebb!

Pecsételés után, mielõtt újra felmentünk volna a falu melletti dombra muszáj volt kajálni. Eddig még csak csokit ettem, és már félúton voltunk. Az Alba Regia forrásnál tulajdonképpen visszeértünk a szurdokba, de még mielõtt elértük volna a patakot, felkanyarodtunk egy dombtetõre. Sajnos a forrás nem mûködött. Kiérve az erdõbõl hétvégi telkek mellett vitt az út, majd a víztározó gátján kellett végigmenni. Itt már nem volt hó. Semmi. A hó továbbra is esett, de már csak éppenhogy szállingózótt. Ez viszont nem maradt meg. Kissé unalmas szakasz következett, láttuk a tó másik oldalán a büfét, ahva mennünk kell, és még elég sokat kellett addig gyalogolni.

Megkerültük a tó kis öblét, felmásztunk az utolsó emelkedõn, majd egy aszfaltúton begyalogoltunk Kincsesbányára. A legvégén volt még egy sáros szakasz, ami nem nagyon hiányzott, de hát a fene bánja. A túra 80 % nagyon szép környezetben zajlott.