A Társaságról

A céljaink érdekében teljesítménytúrákon indulunk, de természetesen saját szervezésű kirándulások is vannak. Nemcsak itthon kirándulunk, hanem külföldre is ellátogatunk. A szűkös költségvetés és szabadságok miatt egy évben csak egy-két külföldi, elsősorban ausztriai túrát szervezünk. A Társaság 2005-ben alakult, de a kemény mag már több éve együtt túrázik, sörözik, SQL-ezik. Társaságunknak bárki tagja lehet, aki elfogadja a tagsággal kapcsolatos feltételeket, amelyek lentebb vannak részletezve. Tagsági díj nincs, de a tagoktól elvárjuk, hogy adójuk 1 %-át a Társaságnak ajánlják fel.

A társaság saját szervezésű túrája volt: Hol a következő? tájékozódási túra.
A társaság saját szervezésű túramozgalma : Csúcsrajárás túramozgalom.

Az első teljesítménytúrámat gimnázium első osztályában követtem el. Az iskolánk rendezte, azóta is folyamatosan megy a túra. Az osztályfőnök beszélt rá sok embert, hogy induljon el, ha nem is az 50-en, de legalább a 20 km-en. Mert, ha elmegyünk, akkor mit tudom én már milyen fasza lesz nekünk. Talán a legtöbb embert mozgósító osztály kapott egy plusz napot osztálykirándulásra. A legtöbben a 20-asra mentek, én pár emberrel együtt a 30-asra neveztem be. Ez volt 1992. október 1-én a Kanizsa 30 túra. Útközben – főleg 15 km fölött – megkérdeztem magamtól párszor, hogy mi a francot keresek én itt, de utólag nézve nem bántam meg a dolgot. Az azóta eltelt 15 év alatt 123 túráig jutottam.

Középiskola alatt csak Zalában jártam túrázni, amit meg lehetett oldani azzal, hogy reggel elmegyek, este pedig vissza. Akkor még nem volt internet, és talán eseménynaptár sem. Negyedikben jött el velem Natasa először túrázni, akkor csináltam az első 50-esemet, ő a 20. kilométernél kapcsolódott be a túrába. Ez 1995. október 7-én volt.

Egyetem alatt Pesten laktam, így a lehetőségek is megnőttek. Ezen a környéken sokkal több túrát rendeznek, és Natasával elhatároztuk, hogy elmegyünk annyira, amennyire csak tudunk. A zalai dombok után kicsit nehezebb túrák is következtek, de hamar hozzászoktunk a több emelkedőhöz. Az első 70 km-es túránk az Írottkő 70 volt, 1998. október 17-én. Az ott kapott póló azóta is megvan.

Szabolát és krichardot egyetem alatt ismertem meg, de eleinte nem járkáltunk túrázni. Sőt, kricharddal elsőben alig beszélgettem, tudniillik inkább a Nagyvárad téren szállt le a metróról a Klinikák helyett. És senki sem akart köszönni neki. A Balaton körüli biciklitúrára sikerült elcsábítanom szabolát, először 2000. május 28-án, majd egy évvel később. Ekkor már krichard is ott volt, de csak mint szurkoló. Szabola akkor úgy vélekedett, hogy gyalog unalmas végignyomni a 12 órát, ő nem menne el ilyen túrára. Kisebb kirándulásra elmentünk, de talán csak egy-két alkalommal.

Aztán mégis eljött hosszabb túrára is, de az már egyetem után volt, egészen pontosan 2002. április 20-án, a Lemaradás 50-en. De utána már nem lacafacázott, rögtön a Kinizsi volt neki a második teljesítménytúra. Ez volt az első, amiről leírást készítettem, és felraktam egy freewebes honlapra. Az egy évvel későbbi Kinizsin már képeket is raktam bele, és lefényképeztem a jelvényt meg az oklevelet.

Szépen gyűltek a leírások, egyre több túrára mentünk el együtt. A nagy álom egy alpesi túra volt. Erre akkor adódott alkalom, amikor krichard Genfben dolgozott, Natasa meg Klagenfurtban tanult. Az első ilyen kis túra a Le Reculet-re vezetett 2004. április 17-én, majd 21-én a Dent d’Oche. Aztán még abban az évben Klagenfurtba is elmentünk, és megmásztuk a Mittagskogelt május 30-án.

2004 augusztusában jött haza krichard, és szeptember 18-án rögtön el is jött velünk a Papi Pipa 50-re. Pedig az első komppal mentünk. Azóta ő is jár velünk túrákra. Évente kétszer elmegyünk valahova az Alpokba is.

Juhit az OMSZ-ban ismertük meg, és 2005. március 15-én jött el velünk először egy Kéktúra szakaszra Nógrád és Katalinpuszta között. Piros volt a haja.

Ekkor már szabola nekilátott, hogy egy profibb honlapot hozzon létre a leirásoknak. Az utolsó, ami az én honlapomra felkerült a 2005-ös Írottkő 35 volt. Azóta a leírásokat átmásoltuk az új honlapra, én meg 2007-ben töröltem a sajátomat, mert már évek óta rá se néztem. Maga a dendeócse szó szabolától származik. Az EMDT-t én írtam le először egy e-mail-ben csak úgy hülyeségből, de úgy látszik termékeny talajra hullott a gondolat, és megszületett az Első Magyar Dendeócse Társaság elnevezés.

Ötfajta tagsági viszony létezik:

1. Alapító Tagok: Berlinger Natasa, Fehér Balázs, Kovács Richárd, Szabó László. Értelemszerűen az alapító tagok köréhez nem lehet csatlakozni. Az Alapító Tagi viszony megszűnhet kilépéssel, illetve kirúgással. Alapító Tagot csak a többi Alapító Tag rúghat ki a Társaságból alapos indokkal (pl. sokszoros torokfájásra hivatkozás, egymás barátnőinek/feleségének az elszeretése, stb…). A többi tagnak figyelmet kell fordítani arra a tényre, hogy a Társaságban nincsenek vezető tisztségek, ha úgy tetszik nincs főnök, mindenki egyenlő, de az Alapító Tagok egyenlőbbek.
2. Normál tagok: A Társasághoz bárki csatlakozhat, aki teljesíti a következő feltételeket:
   • évente legalább egy olyan gyalogos teljesítménytúra teljesítése, amelynek távja nagyobb, mint 30 km
   • a tagok 51%-nak támogatnia kell az új tag felvételét
   • az EMDT által szervezett túrák előkészítésében és lebonyolításában aktív részvétel
   • az első belépéskor (elme)orvosi szakvéleményt kérünk, amelyben a tagjelölt tagságra való alkalmassága fel van tüntetve; ez alól az Alapító Tagok által személyesen ismert tagjelöltek fel vannak mentve
   • a tagoknak tudni illik, hogy barotróp légkörben nincs termikus szél; az Alapító Tagok bármikor kérhetik a tagoktól a tétel bizonyítását
   • tagoknak tudni kell, hogy hová ül a négytonnás gorilla a moziban
   • A Tag ennek fejében a saját túráiról leírásokat készíthet, amelyet lektorálás után felteszünk a honlapunkra. A lektorálást a Társaság Alapító Tagjai végzik, és fent tartják maguknak a jogot, hogy a leírást szarnak minősítsék, és ne engedélyezzék a honlapra kerülését.
3. Advanced tagok: Ugyanazok a feltételek vonatkoznak rájuk is, mint a normál tagokra, de azokon felül évente egyszer egy olyan teljesítménytúrán, vagy saját szervezésű túrán is részt kell venni, amelynek a legmagasabb pontja legalább 1015 m. Az Advanced tagoknak le kell tudni vezetni a Pennman-Monteith egyenletet is, amelyet az Alapító tagok bármikor számon kérhetnek.
4. Super advanced tagok: Ugyanazok a feltételek vonatkoznak rájuk is, mint az Advanced tagokra, de azokon felül legalább kétszer kell teljesíteniük a Kinizsi Százas teljesítménytúrát szandálban, vagy strandpapucsban. A teljesítést az oklevéllel és/vagy a jelvénnyel kell igazolni, ezen kívül 3 független tanú nyilatkozata is szükséges.
5. Pártoló tag: Neki nem kell semmit teljesíteni, csak nyilatkoznia: méghozzá arról, hogy az adója 1 %-át Társaságunknak adja.

Az alábbi leírás a www.summitpost.org weboldalon található ismertető alapján készült. Ugyanitt van egy csomó más info is a csúcsról. A hegy a francia Chablais hegységben van, a Genfi-tó déli partjától nem messze, Evian és Thonon városok felett 1800 m-rel. Maga a csúcs 2221 m magas. Nevében az „oche” szó legelőt jelent, a „dent” pedig arra utal, hogy ha megfelelő helyről nézzük, akkor alakja egy szemfogra hasonlít. A csúcsra tartó útvonalakról a fenti oldalon van bővebb angol nyelvű leírás. Mivel mi soha nem voltunk még fent a csúcson, nem is tudunk tanácsot adni annak, aki el szeretne jutni oda.

2004-ben tévedtünk arra, amikor Genfben vendégeskedtünk krichardnál. Igazából 2024-ben másztuk meg, de ekkor csak egy kisebb nyeregig jutottunk fel. Térképünk nem volt, és délután indultunk el, nem is az volt a cél, hogy feljussunk a csúcsra. Mivel a hegy eredeti neve kimondhatatlan volt számunkra, magyarosítottuk Dendeócséra. Annyira megtetszett a név, hogy mi, akik általában együtt túrázunk, megalapítottuk a Társaságot. Nem néztünk utána, hogy létezik-e már ilyen Magyarországon, de nem gondolnánk, hogy vannak rajtunk kívül olyan hülyék, akik ilyen névvel társaságot alapítanak. Így került a Társaság nevébe az „első” jelző.

És akkor itt következzen részletesebben a történet, hogy és miként találkoztunk társaságunk névadójával:

Az időpont 2004 április 20-a. Az alapító tagok vettek részt a túrán. Borult ég. A hegyet természetesen meg akartuk mászni. Ebből is látszik, mekkora űberamatőrök voltunk. Gondoltuk, körbekocsikázzuk a Genfi-tavat, közben megállunk mindenféle helyeken, ahol nézelődünk (pl. Evian). De ha már itt vagyunk, és mindenkinek bejött az a baromkodás ott a Reculet-én, másszunk má meg egy hegyet is! Igaz, térképünk nem volt, krichard sem járt erre, viszont volt egy Európa autóatlaszunk. Nosza, jó lesz az nekünk, különben is mi a francnak annyiféle hülye térkép, amikor földgömb is van a világon. Az legalább nem torzít. És mit akar az a hülye Dendceócse itt a maga 2222 méterével, megmásszuk mi akkor is vazzeg, ha délután háromkor indulunk az 1000 méter magasan fekvő faluból (a falunak nem tudom a nevét, nem tudok francia neveket megjegyezni a „train á grande vitesse”-en kívül). Merthogy délután háromra értünk oda. Ja, és éjjel 11-kor indultunk haza Magyarországra, méghozzá Klagenfurt érintésével, szabolának cirka 1300 km-t kellett még vezetnie.

Szóval, az eredeti terv ugrott, mint az már az első bekezdésből is kitűnt, inkább egy másik magaslatot választottunk, ahonnan szép a kilátás a Genfi-tóra. Ezt viszont két szelindek nem akarta. Mi meg nem akartuk őket bántani, inkább mégis csak a Dent d’Oche és Pic Borée feliratú táblákat követtük. Ekkor magyarosítottuk a hegy nevét Dendeócséra, mert, hogy a Dent d’Oche-t nemhogy nem lehet kimondani, de még értelme sincs.

Széles úton mentünk felfelé, akár még egy kocsi is elfért volna rajta. Valószínűleg használják is kocsik nyáron. Persze Wartburggal nem biztos, hogy fel lehet rajta menni. Jóval hamarabb találkoztunk hóval, mint a múltkor a Reculet-én. Az út is tiszta hó volt, szerencsére nem mély. Patakocskák futottak mindenfelé. Főleg a sziklákról lefelé, de az úttal párhuzamosan is volt egy. Krichard kiélte művészi hajlamait. Előbb egy minihóembert csinált, hogy ha eltévedünk, akkor könnyebben visszataláljunk, később pedig egy műbránert készített hóból. Ezt is ledobta az út szélére, hogy visszafelé tudjuk, hogy jó úton jövünk. Persze, mert olyan marha sok út volt a környéken. Azért elágazások voltak, mindenütt kis táblácskák, mindenféle felirattal meg rejtélyes számokkal. Mi kitartóan a Dendeócsést követtük. Azért az autóatlasz alapján kiszúrtuk, hogy a Dent d’Oche a tőlünk jobbra eső csúcs. Időnként felhőben volt, időnként több látszott belőle. Valószínűleg a tényleges csúcs mindvégig felhőben volt. Azért kiváncsi lennék rá jó időben is.

Ahogy egyre magasabbra mentünk a kanyargós utacskán egyre messzebb láttunk el a hegyek felett. Fantasztikus látvány volt a sok kis csipkézett hegycsúcs, soha nem láttam még azelőtt ilyet. Ezek szerint nem volt hazugság a hetedikes földrajzkönyvben. Elértünk egy kis nyerget. fogalmunk sem volt, hogy milyen magasan vagyunk, de kb. 1800-1900 m körül lehettünk. Azt se tudtuk, hogy mi az a Pic Borée, ami amúgy 1900 méter magasan van, valahol arra, hol mi akkor voltunk. Egy sílift volt felettünk, ami már nem működött. Északra a Genfi-tó víztükre csillogott, délre pedig a hegycsúcs látszódott volna, ha nem lett volna felhőben az egész. Pedig a dendeócsés feliratok arra mutattak. Arra viszont már az utat sem lehetett látni, és elég közel volt a felhőalap is. Már majdnem hat óra volt, úgy gondoltuk, hogy lassan vissza kéne menni, hogy szabola is aludhasson addig. Úgysem az volt a cél, hogy megmásszunk még egy hegyet, csak úgy elindultunk vaktában.

Ugyanazon az úton mentünk vissza, mint amin feljöttünk. Nem is volt más. Elég gyorsan leértünk, az idő sem lett szebb. Mi viszont kitaláltunk egy jó nevet a társaságunknak, igaz, hogy ez két évvel később relizálódott.