OKT Balaton-felvidék

Balaton-felvidéki kéktúránkat ott folytattuk, ahol õsszel abbahagytuk, Badacsonytördemicen. Innen másztunk fel a Badacsonyra a Bujdosók lépcsõjén. A legalsó lépcsõfokok eléggé ziláltak voltak, de nem volt gond, szépen lassan fel lehetett menni. Voltak pihenõk is, ahol meg lehetett állni, ha valaki úgy érezte, hogy nem bírja, de egy helyen ki is mentünk a sziklaperemre fotózni a tájat, és az alattunk elsuhanó Csörgõs személyvonatot. Mivel sokan voltunk, és mindenkinek más-más volt a tempója, idõvel szétszakadt a társaság, idõrõl idõre be kellett várni a lemaradókat. De nem is mentünk gyorsan, sok helyen megálltunk fotózni. A Ranolder-keresztnél például, vagy a mellette lévõ kõkilátónál, de a hegy tetején a Kisfaludy-kilátónál is. Utóbbira nem lehet felmenni, le vannak szedve a lépcsõi, építés alatt áll. Gondolom, a szezonra elkészítik.

A Badacsony északi oldala nem olyan badacsonyos, mint ahogy megszoktuk a tó felõl az alakját. Innen látszik, hogy van benne két hupli, igazából nõi mellre hasonlít. De ezt csak akkor látjuk, ha elindulunk a kéken a Gulács felé. Az északi oldalon kiérve az erdõbõl egy útelágazásnál, ahol egy kút is van, leültünk ebédelni egy kicsikét. Jól benne voltunk már a délutánban, és eddig kajálásra sem igazán futotta az idõbõl.

A Gulácsra nem megy fel a kék, a háromszög jelzés visz fel a hegy keleti oldalából. Sanyi továbbment, õ nem akart feljönni a csúcsra, megbeszéltük, hogy Káptalantótiban a bélyegzõhelyen megvár minket. A többiek felmentek, megkerestünk a csúcson egy geoládát, fényképeztük a panorámát, és indultunk tovább. A Káptalantótiba vezetõ aszfaltúton viszonylag gyorsan haladtunk, a kocsmában ettünk-ittunk. Alig voltunk félúton Szentbékkálláig, ha így haladunk, akkor világosban nem érünk oda. Emiatt a Csobáncot ki is hagytuk, oda nem mentünk fel, sõt a végén a vargabetût a Kõtenger felé szintén ejtettük. Viszont, mivel az egy érdekes hely, másnap a Boncsos-tetõi túra elõtt arrafelé kanyarodtunk.

***

A második nap a Boncsos-tetõn tettünk egy körsétát, errõl külön leírás készült, az nem része a kéktúrának. A kéktúra következõ szakaszát Nagyvázsony és Szentbékkálla között teljesítettük. A vártól fél kilenckor indultunk, akkor még zárva volt. Egyébként is még nincs szezon, elég kihalt a falu. A bélyegzõ szerencsére ki van lógatva a pénztár elõtt is, nem baj, ha nyitvatartási idõn kívül megy oda az ember. Be lehetett fényképezni a várba, még a várfal alatt lévõ forrást is lehetett látni, ha behajolt az ember. Persze Berci kutya nem tudta, hogy szédítõ mélység tátong a fal túloldalán, gond nélkül felugrott, engem meg a szívbaj kerülgetett.

Sanyi megkereste a ládát az erdõben lévõ pálos kolostornál, egyébként a Kinizsi-forrásig megállás nélkül mentünk. Itt botlottunk az elsõ hosszabb emelkedõbe, ami azért meg se közelítette a badacsonyit. Még nem volt zöld az erdõ, nem voltak levelek a fákon, viszont a földön egy csomó hóvirág nyílt.

A Csicsói erdészházhoz jó minõségû úton megy a kék. Nem erdei ösvény, hanem személyautókkal is jól járható. Az erdészház erdei iskolaként üzemel. Elõtte, egy faoszlopon van a kéktúra bélyegzõ egy pad társaságában. Le is ültünk enni, közben rám mászott egy óriáskullancs. Hiába, tudják ezek a dögök, hogy hova szoktak leülni a gyanútlan turisták. A márciusi meleg õket is elõhívta a rejtekükbõl. Senkibe nem mászott bele, de a kutyában találtunk kettõt is.

Folytattuk utunkat az erdei úton, majd egy ösvényre tértünk át egy nem túl szép erdõben. Közben egy csomó túrázó jött velünk szemben is. Kiérve az erdõbõl viszont elénk tárult a klasszikus Balaton-felvidéki panoráma birkalegelõvel, tanúhegyekkel és víztükörrel a távolban. Alattunk lassan már látszódott Balatonhenye jellegzetes templomtornya. Mivel jó korán volt még, idõnk volt bõven, hiszen már csak 7 kilométert kellett megtenni a célig, jõ lett volna beülni a kocsmába, de az sajnos zárva volt. Itt is kirakták a bélyegzõt a kocsma hátsó ablakába, hogy az ilyenkor érkezõ tudjon nyomni egyet a füzetébe.

Egy hegyoldalban kanyargott tovább az út, jó rálátással a Balatonra. Ennek a szakasznak talán a legszebb része volt ez. Egy helyen nehéz eltévesztettük a jelet, a bokros részen nehéz jeleket festeni. Útközben megnéztük a Nagy-Csere-kutat Köveskál felett. A forrás bemerítõs, a túlfolyója egy kis mederben folytatódik. Felette boltíves fedett tetõ van, olyan, mint egy pincelejárat. A Szentbékkállai Öreg-hegyi kút hasonlóan néz ki.

A Fekete-hegy tetején épült az Eötvös-kilátó. Elég meredek, de nem túl hosszú kaptató vezet fel ide mindkét irányból. Nagyon szép a kilátás, belátni az egész Káli-medencét, a Badacsonyt és a többi tanúhegyet, a Balatont, nyugat felé a Hegyes-tût. Elõzõ nap is feljöttünk ide, de most jobb idõ volt, szebb fényképeket lehetett készíteni.

***

Az utolsó nap kicsit nehézkesen indult, sokat késtünk, megvárattuk a hozzánk Bakonybélben csatlakozókat. Ha nehezen is, de sikerült elindulni, amit még a frissen sütött süti is hátráltatott. Persze ez utóbbit senki sem bánta. Erdészeti, aszfaltos úton emelkedtünk kb. 500 méteres magasságba. Sanyi már az elején visszafordult, azt mondta, nem tud haladni a mi tempónkban.

Egy órácskát várakoztunk az erdõben, amíg páran elmentek geoládázni. Illetve fogalmam sincs mennyi idõ telhetett el, mert idõnként el-elaludtam ez alatt az idõ alatt. Ennek megfelelõen az indulás is görcsös volt, jó pár kilométernek el kellett telnie, amíg belerázódtam. Viszont meglepõen hamar elértünk Németbányára, a pecsételõhelyre. Közvetlenül a falu elõtt belebotlottunk egy mufloncsapatba, de sajnos nem sikerült róluk normális képet készíteni.

Németbányától elõször egy nem túl mély patakvölgyben kanyargott az utunk, át-átkelve a patakon, majd az egykori kisvasút nyomvonalát követtük. Néhol bevágásban haladtunk, máskor magas töltésen keresztül mentünk át a völgyeken. Mivel a vasút nem tud meredek helyen menni, ezen a szakaszon nincs sok emelkedõ, a dombokat kerülgetve járt anno a kisvonat. A patakvölgybõl aztán egyszer csak ki kellett menni, ott volt egy kis kaptató, de elõtte még az áradó patakon is át kellett kelni valahogy. Ez elég nehezen ment, mivel senki nem akart se vizes, se térdig sáros lenni.

A dombtetõn fordul az út Városlõd felé, mi az ellenkezõ irányba mentünk, az erdõszélen értük el a kis kápolnát Csehbánya mellett, ahol geoládáztunk, a kék kútból feltöltöttük a kulacsokat, és csak ezután vettük az irányt Kislõd felé. Már kb. 80 km-t mentünk, igaz négy nap alatt, de így is elég fáradtnak éreztem magam. És elég unalmas rész jött. Hosszú kilométerek egy mezõn, majd aszfaltúton Városlõdön át Kislõdig. Szerencsére útközben lehetett vonatokat fényképezni egy felüljáróról, és a célban is. A háromnapos kéktúrából egy rész kimaradt, ami keresztülmegy a Kab-hegyen. Ezt majd egy hét múlva csináljuk meg.