Elég furcsa az olyan túra a Mátrában, aminek a legmagasabb pontja még a 600 m-t sem éri el. Pláne, ha megnézzük, hogy 1500 m a szintkülönbsége. De hát a források nem a hegycsúcsokon fakadnak, hanem a völgyekben. Bár vannak 800 m felett is források, ezen a túrán alapvetõen a Mátra északi részén fakadó források felkeresése volt a cél, ahol nincsenek olyan nagy magasságok.
Régen voltam olyan túrán, ahol ennyi lett volna a szintemelkedés. Szerencsére krichardnak nem volt ellenére az ötlet, amihez az is hozzátartozik, hogy régen sokat kirándultak errefelé a családdal. Gyuri és Bea a 20-as távon jöttek velünk.
Kevéssel 8 elõtt indultunk, átmentünk Parádsasváron, és a falu végétõl nem messze meg is leltük a Remete-forrást. Tulajdonképpen egy kút, ami le van fedve. Elég mélyen volt benne a víz, jó pár méterrel lejjebb, ahol nedves volt az avar és volt egy kis sár, ott szivárgott ki belõle a víz. A forrástól visszatértünk a jelzett útra, és majdnem el is tévedtünk. Eltûntek az útvonalat jelzõ szalagok, ezért visszamentünk az utolsóig. A temetõnél rossz irányba kanyarodtunk. Az út során jó párszor benézték mások is, fõleg az erdõben, mert nem egy széles úton kellett menni, hanem mindenféle kis erdei ösvényen. Egymásnak kiabáltunk az erdõben többször, hogy jöjjenek vissza, mert rossz irányba mennek. De aztán csak megtaláltuk az
Áldozó-kutat, ami már emberes ellenõrzõ pont volt. Nem messze innen teát is kaptunk Fényespusztán. Kicsit elbóbiskoltuk a túra elejét, nem mentünk valami gyorsan, bár érzésre nem tûnt fel, hogy lassúak vagyunk, csak a teljesített km-ek és az óránk állásának aránya nem volt olyan megnyugtató. A Gyula-forrásnál találkoztunk utoljára bejáékkal, mondtuk, hogy mi kicsit megnyomtuk a tempót, és elõrementünk. A Gyula-forrást már meg is mértük.
Patakvölgyben haladtunk hol a jobb, hol a bal parton, majd kiértünk a fõútra, alig pár száz méterre a rajt helyétõl. Eddig gyakorlatilag csak Parádsasvárt jártuk körbe. Itt jött az elsõ komolyabb szint is a sárga jelzésen, de nem tartott túl sokáig. A hegyoldalában kanyarogtunk szinte észrevétlenül emelkedve. Jobbra lent víztározó látszódott, amirõl még krichard se tudta, hogy melyik. Rövidesen feltûnt elõttünk a kékesi TV-torony is, utunk során elõször.
Mivel nem álltunk olyan jól az idõvel, elhatároztuk, hogy nem keressük meg a parádóhutai szurdokban a geoládát, de amikor megpillantottam a fát, egybõl tudtam, hogy az alatt van, olyan jó volt a láda leirása. Be is gyûjtöttük szépen, ezen a pár percen úgysem múlik semmi. Azt hozzá kell tenni, hogy azt hittük, hogy 10 óra a szintidõ, és csak túra vége felé tudtuk meg, hogy igazából 11. Ezért siettük.
Parádóhuta határában két csevicét is megnéztünk. Az egyik a Tót-berki-csevice, a másik a Klarissza-forrás. Elõbbi két kis lyuk, a másik forrás. Mindkettõ nagyon vasas, szénsavas, kénes. Keménységet nem mértünk, mivel annyi csepp nem lett volna az üvegcsében. Ebédidõ lévén 5 perc kajálást engedélyezünk magunknak, és mentünk tovább a következõ csevice felé, ami a szomszédos Ilona-völgyben van. Túl sokat mentünk itt mûúton. Hol erdészeti úton, hol a csevicéhez vezetõ közforgalmú úton. Talán el lehetett volna vezetni a túrát a hegyek között is szalagokkal és részben jelzett úton is. Ez volt a 20 km-es táv vége, frissítõpont. A zsíroskenyerek mellé
húztunk egy kis forrásvizet, ezzel meg is töltöttem a kulacsomat. Már másodszor
hagytam el majdnem a túrabotomat, vissza kellett menni érte 50 m-t, és plusz 80 másodpercet vesztettünk.
Eddig csak 600 méter szintünk volt az 1550-bõl. A második fele a túrának ezek szerint kapaszkodósabb lesz. Le is gyûrtünk vagy 200-at mire felmentünk az Ilona-völgyi vízeséshez, majd utána tovább a dombtetõre. EZ egy nagy vargabetû volt a túrában, a vízesés miatt hozták ide fel nagyon helyesen. De a biztonság kedvéért beírták a menetlapra, hogy mozgó ellenõrzõ pont lehet, nehogy valaki lecsalja ezt a kanyart. A
Csiklósd-kút erdészeti út mellett fakad. Itt a mérés után a geoládát is megtaláltam, benne egy travel bug-gal. Ezen a részen nagyon gyorsan ment az idõ. Már ide is gyorsan eljutottunk, legalábbis érzésre, majd a
Rabok kútjához is. Ezzel együtt a szint is észrevétlenül olvadt. A munkatárbornál gyors virtuális láda keresésre álltunk csak meg, majd nekivágtunk a Mátra meredélyeinek.
Fel kellett menni a Mátra fõ gerincére, átmenni a déli oldalra, majd onnan vissza egy másik hágón át a célba. Ennyi volt csak igazából hátra. Felfelé a
Szegediek kútját ejtettük útba, ahol a ritkás erdõ miatt ráláttunk a Galyatetõre és Kékesre is. Sokkal magasabbnak tûntek onnan, ahol álltunk, szóval még mindig nem voltunk olyan borzalmasan nagy magasságokban. De itt már eléggé fújt a szél. Eddig a hegyek leárnyékolták az északnyugati szelet, de 500 m felett már ez volt.Izzadtunk az emelkedõ miatt, de már nem volt melegünk, mint lejjebb. 590 m magasságban mentünk át a gerincen a Nagy- és a Kis-Zúgó-hegy közti gerincen, ahol a Mátrabérc is halad az OKT-n. De nem sokáig mentünk ezen, lekanyarodtunk dél felé a
Csurgó-kúthoz. Itt tudunk meg másoktól, hogy még van 1 óránk.
Szerencsére krichard talált csokit a táskájában, ami életet mentett. A forrástól még sokat kellett lefelé menni, majd a sárga jelzésen fel a Jóidõ-nyakba. Ez volt az utolsó nagy emelkedõ, ami bele is égett az elménkbe. Nem nagyon siettünk, úgyis ez az utolsó, csak legyûrjük valahogy. A nyeregben volt a túra során látott legmagasabban fakadó forrás, a Jóidõ-kút. Tovább le a sárgán, a
Rusznyák-forrás, mint utolsó ellenõrzõ pont szerepelt a sorban. Az itiner szerint még 50 m szint van innen a célig, de azt már 0-ra kerekítettük. Éppen ezért ez az 50 m is elég szar volt. Fõleg úgy, hogy egy darabon még Recskkel pont ellentétes irányban is haladtunk.
Már javában esteledett mire elértük a város határát, és az esõ is elkezdett csöpörészni. Végül is 10 óra 40 perc alatt lett meg a túra. Még 4-gyel sem mentünk. Érzésre ennél jóval gyorsabban mentünk, de hát az adatok nem ezt mutatják.
